Az eddigi legnagyobb bravúr! Michelisz az ötödik a WTCC időmérőn

2010. szeptember 4. 16:55 | +19 hozzászólás  szerző: Juni György


Az eddigi legnagyobb bravúr! Michelisz az ötödik a WTCC időmérőn

És akkor lassan betűzve olvassák. Yvan Mullert el-ver-te, Tarquinit – a tavalyi világbajnokot – el-ver-te és egyben ő a mai nap leg-gyor-sabb SEAT Leon TDI versenyzője az egész mezőnyben! Az eddigi legjobb eredmény időmérőn, de egyben olyan oroszrulett, hogy Moszkvából hívogatnak még most is a receptért.

Ami itt volt emberek, azt nehéz elmesélni, leírni, mégis nekifutok.

Lássuk. Edzés indul, lóg az eső lába, fekete az ég alja, de a szél inkább elfelé fújja az esőt, mint hozza. Az első szett gumival 5 perc várakozás után nekivágott a mért körnek. Eső fenyeget, mi dekkolunk a boxban, kicsi előnyt kovácsolva abból, hogy a többiek már lejárták az első szett új gumijukat. Norbi odaver, de éppen a tízbe kerül, és mire ocsúdunk már csak a 12., ez most kevés a boldogsághoz a legjobb tíz mehet csak a második időmérőre. Eddig mindig benne voltunk, ez még három versenyzőnek sikerült eddig, és persze a mi Norbinknak.

2010. Oschersleben, WTCC - Időmérő

Jön tehát a második szett új gumi. Norbi már a gyors körén porol, amikor megpördülnek előtte és akár meg is zavarhatná ez az eset Micheliszt, de nem, nyomja tovább! Beszél hozzánk a rádión és olyan első szektort domborít beszélgetés közben, hogy besírunk a gyönyörtől.
- Nyomd tovább, gyerek, zúzzad őket!

És akkor el nem hiszem, de igaz: a középső szektorban Monteiro elüti a gumikat a sikánban, kitörik a kereke és látványosan beleáll a falba, sárga zászlóóó! Neee! El nem hiszem, három perccel a vége előtt így nem lehet kiesni. A sárga zászló alatt nem javíthatsz a szektoridődön, mert az azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagytad a biztonsági figyelmeztetést és bünti a vége megint.

Uff! Fél kör van a már a gumikban, de már az is sok, lehet, hogy végünk és akkor: PIROS zászló! Vagyis Monteiro miatt megállítják az időmérőt! Három perccel a vége előtt, Michelisz még a kiesők között, elfogyott két szett új gumink, viszont van idő cserélni, amíg a pirosat lengetik. Ok, de mit cserélsz ilyenkor? Föltesszük a harmadikat? Akkor nem marad az edzés második részére és tuti tízedikek vagyunk!
Arnau felénk fordul és széttárja a kezét:
- Uraim, döntsenek! Elhasználjuk az utolsó szett guminkat, hogy bejussunk?

 - Urak, döntsenek!

Zengő Zolival összenézünk és már repül is az új szett a kocsira, boxutca nyílik, irány a pálya és jön a pötyörgő eső. Norbi két szektorban is villant leggyorsabb időt ezen az edzésen, majd, saját bevallása szerint is hatalmasakat hibázva úgy esik be az ötödik helyre, mint horgász a karosszékébe Dömsödön. Óriási az üdvrivalgás, igaz gumink elfogyott, de ott vagyunk! Szééép!

És elkezd esni. Még öt perc és már csak a legjobb tíz a pályán. Esik, permetez, és mindenki slicken. Egy kör lemegy, most a hatodik helyre jó! A csúszós pályán két Chevy összeütközik, egy szinkronban előadott páros piruett után. A pálya hátsó részén, egymás után esnek be a fiúk a sóderba, nem lehet ezen a taknyon megállni. De, Norbi küzd, és nem engedi ki a kezéből az újabb remek időt és ezzel beugrik az ötödik helyre. Úgy megy most a SEAT, mint a veszedelem, soha nem ment így, Michelisz szerint, csak irgalmatlan nehéz vezetni. Ez is relatív, mi van, ha könnyű? Simán pole-t futsz? Atyám, nem hiszik el, de végig arról magyaráz az edzés után, hogy mit hol rontott el és simán pole lehetett volna. Lelkesen gesztikulál, nem győzzük csodálni.

Persze, szárazon sokkal nehezebb lett volna minden és az sem biztos, hogy így alakul, de ez kit érdekel, amikor lehetetlen körülmények között domborított ekkorát a vérprofi gyári csapatok között.

Nos, az a helyzet, hogy most megkapja a 10 helyes rajtbüntetést a brnoi dolgok miatt és így a 15. helyről rajtolhat. Elég lenne a nyolcadik helyre feljönni és mehetne a pole pozícióból a második futamon. Előzni nem lehet a pályán, nincs olyan pont sajnos, így csak egy nagy gubancos balesetben bízhatunk, amiből kimaradunk persze. Ok, ez a mondat se nem sportszerű, se nem kívánhatom senkinek, de most elfordulnék és felkiabálnám ezt a fiút a dobogóra! Megérdemli!

Ja, azt tudták, hogy a brnoi hentes, a BMW-s Turkington összesen három futamra nevezett? Az volt az utolsó! Vagyis egy szerencselovag sporttárs idiotizmusát támogatják a bírák és miatta vagyunk büntiben, aki csak úgy belekóstolt a buliba. Mi pedig egy szezont harcolunk végig. Mondjam, vagy mutassam, sporik?

Mondom! Ha kitartunk, ez a fiú első lehet jövőre!

Szép volt Norbi! Büszkék vagyunk rád!

Q1:

POS
NO
DRIVER
NAT
CAR
TIME
LAPS
GAP
KPH
1
7
Robert HUFF
GBR
Chevrolet Cruze
1:35.518
5
139.29
2
1
Gabriele TARQUINI
ITA
SEAT Leon TDI
1:36.027
8
0.509
138.56
3
4
Jordi GENE
ESP
SEAT Leon TDI
1:36.071
8
0.553
138.49
4
6
Yvan MULLER
FRA
Chevrolet Cruze
1:36.111
8
0.593
138.44
5
5
Norbert MICHELISZ
HUN
SEAT Leon TDI
1:36.131
7
0.613
138.41
6
8
Alain MENU
SUI
Chevrolet Cruze
1:36.174
7
0.656
138.34
7
10
Augusto FARFUS
BRA
BMW 320si
1:36.228
8
0.710
138.27
8
11
Andy PRIAULX
GBR
BMW 320si
1:36.326
6
0.808
138.13
9
2
Tom CORONEL
NED
SEAT Leon TDI
1:36.509
5
0.991
137.86
10
3
Tiago MONTEIRO
POR
SEAT Leon TDI
1:36.537
5
1.019
137.82
11
17
Michel NYKJAER
DEN
SEAT Leon TDI
1:36.654
8
1.136
137.66
12
18
Fredy BARTH
SUI
SEAT Leon TDI
1:36.844
7
1.326
137.39
13
26
Stefano D'ASTE
ITA
BMW 320si
1:36.881
8
1.363
137.34
14
25
Sergio HERNANDEZ
ESP
BMW 320si
1:37.282
9
1.764
136.77
15
15
Franz ENGSTLER
GER
BMW 320si
1:37.309
9
1.791
136.73
16
20
Darryl O'YOUNG
HKG
Chevrolet Lacetti
1:37.532
9
2.014
136.42
17
24
Kristian POULSEN
DEN
BMW 320si
1:37.579
10
2.061
136.35
18
21
Mehdi BENNANI
MAR
BMW 320si
1:38.091
8
2.573
135.64
19
72
Yukinori TANIGUCHI
JPN
Chevrolet Lacetti
1:38.203
8
2.685
135.49
20
16
Andrei ROMANOV
RUS
BMW 320si
1:39.190
9
3.672
134.14
21
33
Fabio FABIANI
ITA
BMW 320si
1:41.877
10
6.359
130.60

Q2:

POS
NO
DRIVER
NAT
CAR
TIME
LAPS
GAP
KPH
1
10
Augusto FARFUS
BRA
BMW 320si
1:38.070
3
 
2
7
Robert HUFF
GBR
Chevrolet Cruze
1:38.176
3
0.106
135.52
3
11
Andy PRIAULX
GBR
BMW 320si
1:38.186
3
0.116
135.51
4
8
Alain MENU
SUI
Chevrolet Cruze
1:38.445
3
0.375
135.15
5
5
Norbert MICHELISZ
HUN
SEAT Leon TDI
1:38.634
3
0.564
134.89
6
1
Gabriele TARQUINI
ITA
SEAT Leon TDI
1:38.796
3
0.726
134.67
7
2
Tom CORONEL
NED
SEAT Leon TDI
1:38.810
3
0.740
134.65
8
6
Yvan MULLER
FRA
Chevrolet Cruze
1:38.869
3
0.799
134.57
9
4
Jordi GENE
ESP
SEAT Leon TDI
1:39.994
3
1.924
133.06


WTCC 2010

További híreink:

Szerda 10:10. Michelisz pontokat remél Ausztriától tovább »
2012. május 11. 09:41. A 27-es kormánya mögül tovább »
2012. május 10. 10:47. Inside WTCC - 2012 Hungaroring tovább »
2012. május 8. 13:54. 2012 Hungaroring - Lotus Ladies Cup/Galéria tovább »
2012. május 8. 11:07. Karambol után örömkönnyek tovább »
2012. május 7. 14:21. 2012 Hungaroring - Wéber Gábor tovább »

Hozzászólások

Hermann András | 2010. szeptember 5. 14:10

Sziasztok!
Bízzunk benne! Nagyot alakítottak a szerelők Brno-ban is a futóművel.
Az biztos! Nem " elveszett legényekből " áll a csapat!
Nagyon fogok szurkolni a sikerért!

Konig74 | 2010. szeptember 5. 13:42

Hát én is. Az nem lehet, hogy mindig pechünk legyen...

Batika74 | 2010. szeptember 5. 13:39

Fasza.Motorhiba.......Remélem megoldódik a köv futamra....

Batika74 | 2010. szeptember 5. 13:34

Szép volt Norbi!!!!
Köv futamon remélem meglessz a dobogó!!!Szép volt Norbi!!!!

Remélem az autóval nincs semmi gond.


Konig74 | 2010. szeptember 5. 13:33

Meg van a 8. hely. Szép volt Norbi. Mellénk állt a szerencse ezen a futamon, de sajnos egy újabb egy Ivan Müller párti megnyilvánulás formájában. Ez a Huff-féle büntetés nekem azt mutatja, nem Norbi ellenességről, hanem Müller undorító támogatásáról van szó. Ha Müller múltkor versenyben maradt volna, Turkington kap büntetést, de mivel őt ott nem volt értelme Müller szempontjából büntetni, és itt nem indult, lett Norbira átruházva. Itt meg nem akarták, hogy a csapattársa veszélyes legyen rá, 13 pontot hozott volna...

Amúgy a végén minden rendben volt a kocsival?

betonottó | 2010. szeptember 5. 11:40

Gratulálok az eredményhez!
Sajnos ez a bünti mutatja meg ki milyen támogatottságot élvez. De az idő és a csapat nekünk dolgozik.:-)
Már csak 1 óra. Mindent bele!


Gyurifumi | 2010. szeptember 5. 10:53

Szép eredmény!
Remélem a futamon is sikerül jól menni azért.
Lesz még örömben részünk úgy érzem.

Harcra fel Győzni kell!

Pietro09 | 2010. szeptember 5. 10:33

Hajrá Hajrá Hajrá!
Ha egyszer minden összeáll akkor Norbi meg sem áll!
Magyarország tudja h ti vagytok a legjobbak, mostmár csak a mezőnynek kell megmutatni!
Évek óta követem a wtcc-t és a f1-et és esküszöm néha olyan taktikai húzásokat csinál a Zengő csapat h agyamat eldobom! Kis szerencse és veritek a mezőnyt!
Yvánkáról meg annyit h nem szeret minket, nagy cucc, mi se szeretjük őt, de nem ő a mezőny, csak egyetlen tagja!
Gyerünk Norbi keményen, a 15. helyről nincs mit veszteni, csak nyerni lehet! kis szerencsével meglehet a 8. hely!!!

Magyarország melletted áll!

forza | 2010. szeptember 4. 23:34

Mondjam, vagy mutassam, sporik?
Mondom! Ha kitartunk, ez a fiú első lehet jövőre!
Szép volt Norbi! Büszkék vagyunk rád!
A jövő bajnoka NORBI!!! Hajrá, csak okosan!!!

forza | 2010. szeptember 4. 23:26

Hajrá Norbi!!! Az egész magyar autósport szorít érted!!!

Hermann András | 2010. szeptember 4. 21:45

Sziasztok!
Úgy gondolom, ismét nagyon sok embernek szereztetek örömet!
Mindent bele! Eddig gyönyörű ez a hétvége!

Konig74 | 2010. szeptember 4. 21:33

Részben egyetértek Bandi. Turkington csak elmérte féktávot, nem ő tehet róla, hogy a bírók Yvan Mülelr fanok. Akinek viszont tényleg volt az a szélárnyékos fenyegetőzése...

Bandi | 2010. szeptember 4. 21:06

Örülök Norbi eredményének -ezért is olvasom a híreket itt az oldalon- de a többieket nem kellne fikázni a cikkírónak. Főleg Turkingtont nem aki megmutatta, hogy az idei WTCC-ben is lehet előzni. (lásd UK) Maradjunk meg annyiban, hogy ez az időmérő jól sült el, hajrá Norbi!

Lester | 2010. szeptember 4. 20:47

Igen,ez mindent elmond:

"-Nyomd tovább, gyerek, zúzzad őket!"

A többi futamon is!

Oszko Nándor Péter | 2010. szeptember 4. 20:26

Gratula a csapatnak meg Norbinak az idöméröhöz! Szép volt fiuk! Büszkék vagyunk a csapatra és Norbira! Wébernek is gratula a kitünö eredményért!

gry | 2010. szeptember 4. 20:26

Ekkora lendülettel sima ügy holnap a 8. hely, a 2.-on meg dobogó!!!
(persze ha hagyják)

Konig74 | 2010. szeptember 4. 19:12

Büszkék bizony.

Alonsolya | 2010. szeptember 4. 18:55

jajjj ezek az írások!! hihetetlen de NAGYON JÓK!!!

és igen az utolsó mondatot idézve: "SZÉP VOLT NORBI!BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD!"

ForzaMIC | 2010. szeptember 4. 17:25

Gratulálok az egész csapatnak, egy csoda volt amit véghezvitt(tetek):applause Norbi, csak így tovább!Csodálkoztam hogy ilyen magabiztos vagy esőben.
Holnap szerintem az első kanyarkombináció lesz a legmelegebb,hátha esik majd az eső és lealázza Norbi a mezőnyt.
Az Yvan Mülleres téma nagyon érdekes,nem értem mért nyomják ennyire őt,a Brno-i eset egy hétköznapi versenybaleset volt.


Amúgy lehet már tudni valamit a jövőről?!Jövőre is indul a Zengő team a WTCC-ben?Wéber is nagyon szépen teljesít,szerintem jó lenne őt is a legnagyobbak közt látni,egy teljesen magyar felállásban



Támogatóink


TV adások

 WTCC Szlovákia- Időmérő/Felvételről

 Eurosport 2
 2012, április 28. 18:30 - 19:00

 WTCC Szlovákia- Időmérő/Felvételről

 Eurosport
 2012, április 29. 08:30 - 08:45

 WTCC Szlovákia- Warm up/Élő

 Eurosport
 2012, április 29. 08:45 - 09:15

 WTCC Szlovákia - 1. futam

 Eurosport
 2012, április 29. 14:00 - 15:00

Közösségi oldalak



Ti írtátok

sbstnhungarian.blogspot.com
https://www.facebook.com/video/video.php?v=326179660785936&ref=notif¬if_t=video_processed Aki lemaradt volna Fábry műsoráról, az itt megnézheti!
Liska Sándor
Go Michelisz&Wéber Go Zengő team!!!!!ügyesek legyetek.veletek vagyunk ;))
Béla Ismeretlen
Sziasztok! Arról édeklődnék, tudtok-e valamit a salzburgi futam jegyelővételéről. A ring honlapján néztem, de semmi használhatót nem találtam.
Zengő Motorsport
A csapat már kint, egyik pilótánk már elindult, a másik csak holnap megy...Kint éjszaka nagyon hideg volt ezért a fufókákat beizzítjuk.
Ssp Pizzéria
Nem tudom, hogy hova tud az SSP még fejlődni, de az biztos, hogy a kínálatban szerepel már !DIÉTÁS! pizza 30cm-es méretben!(alacsony szénhidrát tartalmú egyedi liszt és csökkentett zsírtartalmú zsiradék felhasználásával) és gluténmentes is! SSP csak nektek!
János István Gyarmati
Ma este lesz Norbi a Fábry Show-ban?
Norbert Szabó
http://bono92.blog.hu/2012/05/17/michelisz_a_legnagyobb_kiraly Írtam a saját blogomon egy bejegyzést Norbi győzelméről! :)
Michelisz a legnagyobb király
Bátorkodtam ezt a címet adni ennek a blogbejegyzésnek, és azon gondolkodom, hogy teljes mértékben megállja a helyét. Ugyanis az FIA WTCC hivatalos Facebook oldalán folyamatosan
Zengő Motorsport
Amit érdemes megnézni a TV-ben/ Broadcasting: - csütörtökön: 21:30 m1 Fábry - szombaton: Időmérő/Q1, 2: LIVE Eurosport 2 15:45 – 16:30 - vasárnap: Időmérő/Q1, 2: DELAYED Eurosport 08:30 – 08:45 - Warm Up LIVE Eurosport 08.45 – 09:15 - Race 1 LIVE Eurosport 13:00 – 14:00 - Race 2 LIVE Eurosport 14:00 – 15:15
F1 Csatorna
Újabb videó, még így az osztrák hétvége előtt! :) Michelisz Norbert, Zengő Motorsport
M-Csatorna-TV #18: Magyar siker a WTCC hungaroringi futamán - F1 Csatorna
Gábor Wéber
Na, mi került ma elő?!
Zengő Motorsport

Michelisz pontokat remél Ausztriától
Budapest, 2012. május 14.: Féltávhoz, azaz a hatodik fordulójához érkezett a WTCC sorozat, amelyre a szomszédos Ausztriában, a Salzburgringen kerül sor. A Zengő Motorsport két héttel a magyarországi futamgyőzelem ut&aa...
Zengő Motorsport
2012. május 17., csütörtök, 21:30 m1 Fábry Sándor vendége lesz Michelisz Norbert. Szerintünk jó adás lesz, mi már láttuk :)
Erik Strenger
Te egy remek autoversenyzo vagy de az autod se tokeletes.
Zengő Motorsport
Mit gondoltok, hol készült ez a kép?
Zengő Motorsport
Van kedvetek játszani?
Gábor Wéber
Újabb kérdés a dedikált versenygumikért a DOTZ játékában, ezúttal már a volán mögül nézve!
Simon István
Megjelent az autóMAGAZIN júniusi száma, benne a WTCC hungaroringi versenyeinek tudósítása, Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport szemszögéből. Keressétek az újságárusoknál!
Csaba Bánki
Ha egy hetes késéssel is, de szeretném ezzel a kis videóval megköszönni a Hungaroringi versenyeket. Gratulálok, és további sok sikert kívánok az egész csapatnak!
Erik Strenger
remelem a tovabbi futamokon te is ott lehetsz michelisz norbival az elen
Erik Strenger
te vagy a kedvencem
Erik Strenger
hogyan kerultel be az autoversenyzesbe?
Ariel Hartung
http://www.castroledgerankings.com/driver/gabor-weber :)
Gábor Wéber
Gábor Wéber
Gábor Nagy
Reggeli Morning Show-t remélem hallgattad! Végre valaki "hallható" is rámutatott: Mezei Dani még mindig nem az igazi. Sosem szerettem, de a mostani új F1 korszakára sem lett jobb semmivel. Miért nem a Robival vezetitek a közvetítést? Az ideális páros lenne! Tudom, hivatalból nem helyeselhetsz, szóval neked kitartást és sok sikert a TV-nél és a WTCC-ben is!
Gábor Wéber
http://www.youtube.com/watch?v=dyz5wvCcrqo Kedvcsináló a hétvégéhez.
Zengő Motorsport
Michelisz, Wéber, Kőváry - MTV MNASZ autós magazin....
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/05/12/17/MNASZ_autos_magazin_2012_majus_11_.aspx/Embed
var IE = /*@cc_on!@*/false; var IE6 = (IE && (navigator['appVersion'].indexOf('MSIE 6') > 0)) ? true : false; function getSilverlightVersion() { { var version = 'NoSilverlight'; var container = null; try { ...
Lech Wrzesniewski
Szia Gábor! A kérdésem a gumikkal kapcsolatos: A Bahrein-i verseny alatt beszéltél arról hogy egyre inkább felértékelődik a gumik szerepe, belértve az időmérőt is. De vajon nem estek-e a szabályalkotók, és a Pirelli a ló másik oldalára? Mert tény hogy remek az idei szezon ( talán a 2003mas volt ennyire jo ), de nem mùlik e tul sokminden a gumikon? Én azt gondolom, pusztán technikai alapon nézve nem lenne ekkora szórás. Nem azt mondom, hogy hozzák vissza a régi, Bridgestone felépítésű gumikat, de ez mégiscsak technikai sport, és ez a része egyre inkább háttérbe szorul (szerintem) Neked, mint vérbeli versenyzőnek mi a véleményed? Üdv!
Pappert Krisztián
http://www.origo.hu/auto/20120512-michelisz-norbert-interju.html
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az éllovasokkal. A második világbajnoki futamgyőzelmét hazai pályán begyűjtő Michelisz Norbert még most sem érti, hogy miért szeretik...
Gábor Wéber
A Williams boxában valószínűleg KERS robbanás történt, elég komoly a helyzet, folyik a mentés.
Gábor Wéber
Maldonado kemény feladat előtt áll, miközben az üldözői sem tudjak, hogy mire képes pontosan a Williams hosszabb távon. Egy dolog biztos: Barcelona nem az a pálya, ahol közvetlen közelről lehet autózni a másik mögött anélkül, hogy az első gumik ezt ne vennék zokon. Ilyen szempontból talán a Vettel, Schumacher, Kobayashi trió van a legjobb helyzetben, ha bevállalják a kemény keveréken rajtolást. Azt hiszem egy újabb klasszikus következik:)
Gellért Major
Gábor, ezen az alapon Nico Rosbergenk nem kellett volna elvenni a futamgyőzelmét Kínában? Vagy a Bahreini Nagydíj végén leállt 2 autó (pontosan nem emlékszem hogy kik voltak azok) eredményét törölni? De vannak ezeknél emlékezetesebb esetek, a tavalyi nürburgringi futamon Alonso taxizása például. Azokat miért nézte el az FIA?
Tóth István
Ismét ott voltunk a Zengő Motorsport Hungaroringi sikerén, sajnos csak 5 perces anyagra kaptunk engedélyt, ám emlékezetünkben elraktározzuk ezt az egész csodálatos napot ! Gratulálunk az egész csapatnak !
Barczy Horvath
Gábor, miért van az, hogy Karthikeyan előrébb indul, mint Hamilton...? Szerintem közröhej az, amit az FIA csinál. Azt olvastam, hogy a HRT "biztonsági okokból" nem küldte pályára Naraint, aki 8,5 másodpercet kapott a Q1-ben. Erre aztán beengedték. Hamilton pedig, aki a hétvége legjobb idejét futotta meg (hozzá képest közel 10 mp-vel van lemaradva!), mögüle fog rajtolni. Hogy van ez?! Az lenne biztonsági óvintézkedés, ha a teljes HRT alakulat repülőre sem szállhatna. Röhej. Elsősorban itt a 107%-os szabállyal van gondom. Két éve van, és talán egyetlen alkalommal, amikor páran kívül estek rajta, tartották be. Máskor kidumálták magukat. Nincsenek képen, üzemanyagot és gumit zabálnak, pénzt ölnek a fejlesztésekbe (vagy legalábbis év elején jó sokat fizetnek az új kocsiért) - hát komolyan, ha ennyire zölddé akarják tenni az F1-et, miért nem ezeket szelektálják? Másodsorban pedig ez a Hamilton-ügy. 1,3 liter üzemanyag kell a stewardoknak a vizsgálathoz, ha jól tudom, ennyi maradt Hamilton kocsijában. Miért nem elég ez nekik? Persze, elvileg éppen tavalyelőtt Montreal óta van a szabály, pont Lewis miatt, hogy vissza kell menni a bokszba, de kérem. Szerintem nevetséges dolog ezért valakit diszkvalifikálni - pláne úgy, hogy egy olyan autó mögül indul, akinek a szabályok szerint sem kéne a rajtrácson lennie!
Gábor Wéber
http://www.autosport.com/news/report.php/id/99564 Hamiltont diszkvalifikálták!
F1 news: Hamilton loses Spanish GP pole position
Lewis Hamilton has lost pole position for the Spanish Grand Prix after stewards deemed he did not have enough fuel onboard.
Gábor Wéber
http://www.autosport.com/news/report.php/id/99562 Ahogy már adásban is mondtam, nem biztos, hogy megmarad Hamilton rajtelsősége, mert valóban kevesebb üzemanyaga maradhatott az előírtnál.
F1 news: Hamilton's Spanish Grand Prix pole position hanging in the balance
McLaren team principal Martin Whitmarsh has all but admitted that Lewis Hamilton's pole position for the Spanish Grand Prix hangs in the balance, ahead of a stewards' meeting to discuss the circumstances that forced the British driver to stop on track after his qualifying lap.
András Tamás Arató
Ted Kravitz twitteréről: Hamilton’s car had 1.3 litres of fuel remaining in tank after he stopped. You need 1lt for FIA sample and approx 2lt for in lap.
Gábor Wéber
Akit érdekel egy általunk dedikált Yokohama versenygumi, az nézzen át a DOTZ oldalára, és játsszon!
Zsolt Sogor
Ez már a második futam rajta. Csak négy napra jöttünk haza, de érdemes volt kimenni a Ringre. Nagyon jó hangulatot csináltatok, Norbi pedig fantasztikusat ment.
Zsolt Sogor
Gabi ugrani készül! Jól mentél, csak néha van egy kis kavarodás, Te is tudod, itt a szerencsének is van beleszólása a dolgokba. Gratula! :)
Apple Grimes
Kedves Gábor! Nem lehetne esetleg megoldani, hogy egy az egyben te közvetítsd az időmérőket és versenyeket? :-) Szerény véleményem szerint kommentátortársad czollneri mélységekben járkál, így az élvezhető közvetítésekre vajmi kevés esély van. 8) Ezt pedig igencsak fájlalom. 8)
Attila Takács
Sziasztok!MA német RTL-en 13:20 WTCC összefoglaló!
Csorba Márk
Ha a csapatnak Simsonja lenne :) (Még pár kép: http://img201.imageshack.us/img201/4512/fnykp0590out.jpg http://img525.imageshack.us/img525/549/fnykp0586out.jpg http://img821.imageshack.us/img821/107/fnykp0584out.jpg)
Hunor Szabó
Szia Gabi. Érdeklődnék hogy esetleg hol tudnák beszerezni Zengő motorsportos autós (autóra) matricákat. Köszönöm, és hajrá Zengő Motorsport!
Tibor Beda
Rajtra várva
Botond Muri
18. szülinapi torta a barátnőmtől! :D
Horváth Tamás
Nagyon jó válogatás, két fotóm is bekerült (na nem ezért jó :)) a többi kép zseniális :) (sferrari) http://indafotobig.blog.hu/2012/05/08/wtcc_futam_a_hungaroringen?utm_source=index
WTCC futam a Hungaroringen
Michelisz Norbi megnyerte a Zengőnek a második futamot, lássuk a képeket a hétvégi túraautó-bajnokságról: Tom01: Nissan 370Z GT Edition livanova: Muller Tomasz100 fotója Tom01: BMW 320TC E90 tizenötös: WG1 ...
Gábor Wéber
http://www.zengomotorsport.hu/hu/a_27_es_kormanya_mogul Ahogy én láttam a hungaroringi hétvégét.
A 27-es kormánya mögül
A csapat legeredményesebb hétvégéjén vagyunk túl, ráadásul Norbi valóra váltotta azt, amiben csak titkon reménykedett mindenki: hazai pályán győzött.
Zengő Motorsport
Érdekel valakit?
Zengő Motorsport
...és ma este 23:15 m2 MNASZ magazin, és biztos benne leszünk :)
A 27-es kormánya mögül
A csapat legeredményesebb hétvégéjén vagyunk túl, ráadásul Norbi valóra váltotta azt, amiben csak titkon reménykedett mindenki: hazai pályán győzött.
Horváth Judit

Kőváry Anett: "Önmagammal kell megvívnom a harcot"
Kőváry Anettet nem kell bemutatni - bájos hangjával minden hétköznap köszönti a hallgatókat a Class FM reggeli műsorában. Hírszerkesztői feladatai mellett autóversenyzőként is helyt áll, mióta tavaly a Lotus Ladies Cupban debütált. A rádiós hölgy Michelisz Norbert és Wéber Gábor csapattársaként a Z...