Célkeresztben! Szétpofozták Micheliszt, de végigment!
2010. szeptember 6. 11:36 | +35 hozzászólás szerző: Juni György

Ahhoz képest, hogy csatatéren akartunk elveszni, becsülettel a meghibásodott szenzorral, nem, hogy nem állt meg az autó, de olyat küzdött a technika Norbival a hátán, hogy még most is ámulunk. A poleból indult a haldokló géppel, nem volt meglepetés, hogy Priaulx mögüle átugrotta a rajtnál a hátsó kerék hajtással, de a második helyet körökig tartotta. 11. lett a végére, a sok sportszerűtlen megmozdulás miatt.
Zengő Zoli most úgy ordít a mindenki közül legsportszerűtlenebb Monteiroval, hogy az apja ordíthatott így utoljára a portugállal, amikor elektromos rájával játszott az óceán parton.
2010. Oschersleben, WTCC - 2. futam
Figyeljenek, itt jönnek a részletek!
Michelisz szenzorát tehát nem lehetett kicserélni, két órás mutatvány összehangolni a vezérléssel és tizenöt perc volt rá. Maradt a „B” terv, állítani a cuccos érzékenységén, de akkor meg nem top a verda, de legalább megyen! Hiszik, nem hiszik, attól a Monteirotól kapta az első pofont, aki akkor már büntetés alatt volt egy másik seatos, Nykjaer kivégzéséért. Vagyis azért Micheliszt még szétütötte, az agyatlan ex-F1-es pilóta mielőtt ment a lecsóba. Nem tudok mást mondani, bocsánat. Nem lehet, hogy a seatok ne tartsanak össze, így biztos, hogy elsüllyednek a korábbi sikerek a márkával együtt.
Nem azt akarom sugallni, hogy nem lehet Norbit megelőzni, de összetörni minek kell egymást? Tisztán nem lehet? Annyira ostobán és sportszerűtlenül versenyeztek az egykori gyári profik, egymást írták le a márkatársak, nem hittünk a szemünknek.
Zengő Zoli széttárt karokkal fordult a SEAT Sport képviselője felé:
- Ez nem egy csapat?
- Nem! - hangzott a válasz és megértettük, elszabadultak az indulatok, felfoghatatlan, amit műveltek.
A SEAT Sport képviselője
Michelisz visszajött a sóderágyból Monteiro pofonja után, és sérült autóval várta, hogy Huff is szétrágja a löklapját vagy éppen lefejelje, majd a jó öreg Tarquini is ráhúzott és végleg szétesett, az amúgy sem acélos technika.
11. lett a vége a második helyről, és ez Norbi esetében fordítva szokott lenni.
Érdekes a chevys Huff, ugyanúgy lelökte szabálytalanul, de őt nem büntették meg. Ezt a következetlen bírói garnitúrát, ahogy vannak, tenném is kopott slickek közé, ahova valók. Háborog a boxutca, részrehajló, védhetetlen döntések, csak, hogy valahogy segítsék őket, fontos nekik a vébé cím. Nekem így nem kéne, legyek inkább utolsó. De, ha ez örömmel tölti el őket, és van, aki ezek után megveszi az autóikat az utcára, akkor jövőre nem SEAT-tal indulunk, hanem tankkal.
Gondolják összetörtünk? Ugyan! Küzdelem volt, a legférfiasabb küzdelem, amit valaha itt láttam. Vagy tízszer rúgtak belénk, lifeg-lötyög minden az autón, de minden pofonnal egy újabb páncélt veszünk magunkra. Látható, hogy nagyon hiányzik egy csapattárs, akivel masnit lehet kötni erre a mezőnyre.
Nem adjuk fel és megint ott leszünk, és ha így kell versenyezni, hát repülni fog mindenki előlünk, mindegy, hogy hívják. Lehet, hogy megbüntetnek, de, hogy vébét nem fognak nyerni az tuti.
Látják, kihozza belőlünk az állatot ez a nem is tudom minek nevezzem banda, pedig soha nem voltunk sportszerűtlenek. Nem fogjuk pislogva nézni a nagyok versenyét. Nyugalom, egyszer lesz olyan erős a középső ujjunk, hogy hosszába fog kettétörni, aki nekimegy.
Az eddigi legkeményebb csata, a legnagyobb izgalommal! Büszkeséggel tölt el, hogy itt lehettem, hogy a fülemen, a lelkemben érezhettem a küzdelmet, az elkeseredést és az örömet. És önök, még mindig velünk vannak. Tudják, ugye, hogy ez éltet minket, meg a tudat nyerni fogunk egyszer és tisztán! Akkor meg rohangálhat mindenki, akihez csak akar. Arra leszek kíváncsi, akkor mit fognak kitalálni.
Valenciában folytatjuk, már csak két hét!
Lapzárta után érkezett
Ezt a cikket nem tudtuk tegnap feltölteni, mert a DDR internet makacskodott és nem működött. Mire hazaértünk már várt is az infó:
Monteiro és Huff felfüggesztett büntetést kaptak Norbi kilökése miatt. Előbb még Norbit is meghallgatták, hogy ő mit mond. Nem felháborító ez is? Nyilvánvaló, hogy mit történt. Minek ezzel várni a futam végéig? Nem lehet azonnal kivágni őket?
Ja, és még chevykéim még jöttek a telemetriával, hogy Norbi a hibás. Az eszem áll meg ezen a brigádon. Ez pont olyan, mintha a pódiumon a pezsgős flaskával szájbaverném Huffot és mutatnám a telemetrián, hogy a fogai nem ezért estek ki.
Tudom ám mit akart a kis sumákovics csapat. Be akarták mutatni, hogy Huff bizony hatalmasat fékezett és Norbi „váratlan lelassulása” miatt lökte ki. Aha. Meg nagymami. És felfüggeszett a vége, nekünk meg tönkrement a versenyünk, az autónk, a lelkünk.
Hát, én is felfüggesztettet adtam volna nekik, csak bokánál fogva, már bocsánat.
WTCC 2010






















figyeli.
Hozzászólások
Péter83 | 2010. szeptember 13. 11:09
Nagyon nagy tisztelet a csapatnak, ámultam-bámultam a TV előtt vasárnap a látottakon. Azután, hogy az időmérőn elrendezi egymást a két Chevy...talán pont a Seat mutathatott volna be némi "összetartozást". Ha gyorsabb lett volna akár Monteiro, akár Huff, akár Tarquini; haszánlja a szokásos formulát: Lökjön rajta egyet kigyorsításon; egyenesben. De ne az ív közepén fordítsa keresztbe!!!!! It was an unfair play !A következő tény; amiből erőt kell meríteni:
hosszú körökön keresztül tarotta maga mögött az idei éllovast (Huff), és a tavalyi világbajnokon (Tarquini). Nem ijedt meg a feladattól, se a villogástól...se semmitől. Nem esett szét, nem kapkodott; gyönyörűen védte a pozícióját norbi....amíg hagyták. Aztán elpofátlanodtak, mert tudták ,hogy rájuk más szabályok vonatkoznak....ez már nem lényeg, változtatni rajta nem lehet....
A bírák valóban részrehajlóak; arcátlanok.
Valencia, ismert terep, kurv@jó pálya; sok sikert kívánok!
Szeretnék úgy ordítani egy futamgyőzelemhez; mint 20077ben Talma VB címéhez!!!!
Péter
wtccdavid | 2010. szeptember 10. 15:23
Sziasztok!Először is hatalmas respect a CSAPATNAK (csupa nagybetűvel), aki ennyire kitartóan küzd a mai autósport igazságtalanságaival szemben (mert igaz, hogy túrakocsi, de azért nem úgy kéne feljönni, hogy az előtte levőket sorba kilökdösi), és persze Norbinak, akinek mindig van esélye arra, hogy odaérjen valami ropogós dobogós helyre. De addig is örömet szereztek nekünk, hogy ott lobog a magyar zászló a paddockban.
J.Tamás hozzászollását csak alátámasztom, jövőre jó lenne, ha vagy Kiss Norbi, vagy Wéber Gabi beülhetne egy ilyen autóban. Gondolom ezt az ötletet nektek sem kell bemutatni, de kitartás, és mindennek melessz a gyümölcse!!!
A további hétvégékre több sikert (a versenyekre), a versenytársaknak pedig kicsit több sportsuerűséget kívánok!!!
Először is hatalmas respect a CSAPATNAK (csupa nagybetűvel), aki ennyire kitartóan küzd a mai autósport igazságtalanságaival szemben (mert igaz, hogy túrakocsi, de azért nem úgy kéne feljönni, hogy az előtte levőket sorba kilökdösi), és persze Norbinak, akinek mindig van esélye arra, hogy odaérjen valami ropogós dobogós helyre. De addig is örömet szereztek nekünk, hogy ott lobog a magyar zászló a paddockban.
J.Tamás hozzászollását csak alátámasztom, jövőre jó lenne, ha vagy Kiss Norbi, vagy Wéber Gabi beülhetne egy ilyen autóban. Gondolom ezt az ötletet nektek sem kell bemutatni, de kitartás, és mindennek melessz a gyümölcse!!!
A további hétvégékre több sikert (a versenyekre), a versenytársaknak pedig kicsit több sportsuerűséget kívánok!!!
Én is más szemmel nézem már ezt a hétvégét illetve az eredményt is!
Most vonatkoztassunk el attól, hogy mi lehetett volna, ha nincs a lökdösődés, vagy mi lett volna az igazságos büntetés... Bosszantó dolgok lesznek jövőre is, technikai hibák, ütközések, igazságtalan ítéletek, adott pályán gyengén szereplő Seat stb.
Szerintem ez volt az egyik legjobb verseny eddig az évben... Norbi fantasztikusan ment, hibátlan volt, nagyon élveztem, izgalmas volt.
Mi akkor is szurkolnánk Nektek, ha minden versenyen valahol a 9-15. helyek között intenének le Benneteket.
De nem! Ennél sokkal többet adtok, hiszen mindig ott a reménye a jó szereplésnek, dobogónak, győzelemnek. És ez a remény csodálatos dolog...
Azt bánom csak, hogy már alig van verseny az idén, ráadásul több hetes szünetek lesznek az egyes futamok között... De remélem jövőre is lesz lehetőségünk szurkolni Michelisz Norbinak és .................. mellette Kiss Norbinak a WTCC-ben
Hermann András | 2010. szeptember 9. 12:53
Sziasztok!Így, munkába készülődve, már sokadszorra nézem ezt az összefoglalót. Eddig még nem is fogott el a láz igazán, mert el volt foglalva az ember ezekkel a lökdösődő " úriemberekkel ", de apukáim! Ekkorát csatázni körökön, sőt az egész futamon keresztül, ez elképesztő!!
Nem is nagyon volt más a képernyőn!
Úgy gondolom a sponzor elégedett lehet! S remélem jövőre is ott lesztek, s már nem csak egy versenyző töri a borsot a mezőny orra alá!!!
Sziasztok!
Maestro | 2010. szeptember 9. 00:20
Én a Norbit a Hungaroring-es Lambo kupáig nem láttam élőben versenyezni, de mindent el lehet róla mondani csak azt nem, hogy sportszerűtlen vagy, hogy nem tud versenyezni. A hirtelen felindulástól, persze az ember azt mondja, hogy "Ha neki szabad nekem is szabad"...de azok nem Ti lennétek...Tudjátok, mindig a legkisebb és a legleleményesebb királyfi nyer a mesékben is...Hajrá Fiúk! Hajrá Norbi!
Gábor | 2010. szeptember 8. 23:08
Sziasztok!Nagyon örülök, hogy láthatom ezt a 2 sorozatot esélyes magyar tehetségekkel és nem állnak félre feltett kezekkel. CSAK ÍGY TOVÁBB!!!!!!
Jövőre a Wéber Gabit be kell ültetni a csapat másik autójába és az összes suttyó ex F1-es meg akármilyen beképzelt barom a versenyhétvége után mehet agyturkász terápiára, mert csak a 2 magyar kocsijának a fenekét leshetnék.
Gábor
<3FIA | 2010. szeptember 8. 20:25
Itt nyilatkozik valamit Monteiro úr, hát ha még érteném ishttp://www.youtube.com/watch?v=7TDStxrg1Ns
Ezeknek az idiótáknak nem szabad belső ívet üresen hagyni, mert nem érdekeli őket mennyire esélytelen az előzés úgy is megpróbálják, Brands Hatch-en is ez ment.
Habor92 | 2010. szeptember 8. 18:01
ott a képen bummmm 1 jobb egyenes és paffffffff elterült volnaa következő futamon meg nem vigyorgott volna xDDDDDD
Habor92 | 2010. szeptember 8. 17:59
amugy sztem Huff sokat játszott a "hivatalos játékkal" mert ott is az ellenfelek csak villogni tudnakSztem Brnoban kezdődött mert ott látták milyen sok a magyar zászló és a szurkoló és most fosnak mint atom
Gyurifumi | 2010. szeptember 7. 22:08
EZ AZ NORBI-GABI HARCRA FEL GYŐZNI KELL!Ez a Huff olyan volt mint a jampik az autópályán, mit villogat ez?
Szóljatok neki én Gyuri üzenem ez versenypálya mukikán nem tili-toli.
CSAK KEMÉNY CSAK ÍGY TOVÁBB!
BÜSZKE VAGYOK RÁTOK!
Örömmel néztem a Birizdó Seatját a győri estrémsportnapon!
Oszko Nándor Péter | 2010. szeptember 7. 22:00
Én is követem a futamokat! De ami már történik az valami rossz vicc! A nagyok akik nem is olyan nagyok azoknak lassan minden szabad! csak felfuggesztett! Ennyi! Brno-ba Norbit egy nem is ilyen dologért 10 hellyel hátrébb sorolták és megbüntették!Szeintem kivülröl kellene csövezni a kocsit
Nem baj Valencia 2 hét! Mutassátok meg nekik és taknyukat! ( bocs a kifejezésért)
Hajrá Norbi Hajrá Zengö Team!!
pepe78 | 2010. szeptember 7. 19:50
Az idén kezdtem ezt a sorozatot nézni(már van miért) és hát nem igazán tudom értelmezni a "szabályokat".Ez a lökdösés eltűrése nekem nem nagyon tetszik...
Persze nem véletlenül lökdösik Norbit..
Látják benne az erőt és hát ez még csak az első éve itt.
Remélem sokáig lesz magyar csapat a wtcc-ben és talán 2-3 autó indítása is elérhető lesz a közeljövőben.
Hajrá Norbi! Hajrá Zengő Team!!
Konig74 | 2010. szeptember 7. 14:39
Adam Jones, köszönöm szépen.Hermann András, szívemből szóltál.
Hermann András | 2010. szeptember 7. 11:39
Sziasztok!Ho-hó ! De szép is lenne! Jövőre egy olyan csapat, ahol van két-három versenyző, akik tudják segíteni egymást, ha kell!
Egyébiránt Én is úgy látom, kezdenek a "nagyok" rájönni arra, hogy a csapatotokkal szemben, ők már egyáltalán nem nagyok! S valóban, gerenda lehet a szemükben, hogy egy, a "senki" földjéről jött csapat, egyetlen versenyzővel a tarsolyában( most a WTCC-re gondolok ) részt követel a megbecsülésből, az elismerésből, az egyenlő bánásmódból, MERT KIÉRDEMELTE!
Köszönet érte MINDENKINEK!!!
Nem tudhatom mit hoz a jövő! Egyben azonban biztos vagyok!
Ezt a szurkolótábort soha nem fogjátok elveszíteni, történjék bármi!
Török Péter | 2010. szeptember 6. 20:45
Srácok ennek a két IDJOTNAK senki nem szólt, hogy a középső pedál a fék?KB. 3 évesen amikor bringázni tanultam én is így próbáltam megállni.
Vagy lehet, hogy náluk sem fenékig tejfel az élet és mindenki ott spórol ahol tud. Ők ezt a fékrendszer kímélésével teszik.
Hajrá NORBI. Te vagy a LEGNAGYOBBKIRÁLY, a LEGNAGYOBBKIRÁLY, a LEGNAGYOBBKIRÁLY!!!!!!!!!!!!
Bogyó | 2010. szeptember 6. 19:32
Megőrültem majdnem amikor láttam micsinál Monteiro!!! Értem én hogy ez verseny benne van de akkor ha verseny akkor előzze meg szabályosan jobb íven gyorsabban... Mindig is tetszett a túraautóban hogy lehet kicsit pofozkodni test test ellen menni de ez azt a határt lépte árt ami már számomra gusztustalan.A szép ebbe mégis az hogy csak ilyen eszközökkel sikerült Norbit megelőzni. Nem azért mert jobbak nála
Hajrá Norbi csak így tovább!!! Valenciába fújt ki az orrukat rendesen, remélem vérezni is fog...
Adam Jonas | 2010. szeptember 6. 19:22
Konig74:http://www.touringcartimes.com/article.php?id=4765
http://www.touringcartimes.com/article.php?id=4746
Jövőre ugye jön a Volvo, a Ford is nagyon belehúzott az LPG gázas Focus-szal.
turbopedro | 2010. szeptember 6. 19:18
Nem picsogni, versenyezni!A többit majd intézi a Zoli.
mz | 2010. szeptember 6. 19:15
Ha megnézitek, szinte minden pályán nagyban virít a Chevrolet Cruze reklám...szerintem ennél több magyarázat nem kell...
ha a BTCC-ben ilyen bírók lennének, akkor a fél mezőny meglenne csapva...
Hajrá Zengő csapat!!!
Valenciában szétütni a cheviket...minden értelemben..
Konig74 | 2010. szeptember 6. 18:46
Ádám! "Remélem 2012-től valóban jön a Toyota, az Alfa Romeo és a Ford, hátha úgy kevésbé lesznek ilyen látványos félrenézések."Erről szólnál bővebben?
Konig74 | 2010. szeptember 6. 18:44
Hát az lenne az álom, hogy a három magyar fiú együtt versenyezné, a Zengő Dension csapatban. De hát ez már így is nagyon nehéz finanszírozható. Az volt a probléma, hogy Huff gyorsabb volt, persze ez nem meglepő, azután, hogy kipöckölték a második helyről. Ebben a sportban, mindig a támadó van előnyösebb pozícióban, mert ha koccanás van gyakran az egyik autó hátulja érintkezik a másik elejével, ami ha féktávon történik, mint olyan sokszor, a súlypontok miatt jobban ki tudja hozni a támadott autót az egyensúlyából mint a támadót."- Nem! - hangzott a válasz és megértettük, elszabadultak az indulatok, felfoghatatlan, amit műveltek."
Sajnos ez így van, ez nem lep meg. Ugyanaz mint a BMW-nél. Priaulx és Farfus számít a BMW-nek, nem Engstlerék. Az a különbség, hogy a Seátnál a privátok oda érnek. De ha a BMW-nél lenen ilyen, ők is jobban aggódnának egy esetleges egy Priaulx vagy Farfus büntetésen, mint hogy Hernandez a dobogós helyéről ki lett pakolva.
Steve | 2010. szeptember 6. 18:19
Szerintem nagyon tartanak Norbitól és csak így tudnak már ellene harcolni, hogy csak kilökéssel tudják csak megelőzni. Nem akarja bevenni a gyomruk, hogy egy fiatal tehetséges gyerek odaver nekik! Én köszönöm Norbinak és a Zengő csapatnak is hogy ennyire jók vagytok! Alig várom a versenyeket, és nagyon büszke vagyok rátok!Hajrá, és mutassátok meg nekik, hogy milyen jók vagytok!
betonottó | 2010. szeptember 6. 18:11
Az előttem szólók már mindent elmondtak.Hajrá Norbi és verjél oda nekik Valenciában!
Dr. Gregász-Koller Gergő | 2010. szeptember 6. 17:18
Nekem akkor is Ti lesztek a legjobb csapat, és Norbi a legjobb pilóta, ha az összes debil dodgemes és ványadt versenybíró ellenetek fúj.
Adam Jonas | 2010. szeptember 6. 15:43
Ez már a no comment kategóriát se üti meg...Volt egy érzésem, hogy a Chevy-sek ahelyett, hogy becsülettel azt mondták volna, hogy "bocsesz, ezt elcsesztük", még megpróbálják Norbira kenni az egészet. Huff meg kezdi nálam végleg leírni magát, Yvan barátunkkal együtt. Év elején, még Curitibában ugye a kvali után panaszkodott arra, hogy Norbi feltartotta őt (ezt pl. nem értettem, mert Norbi a kicsúszását követően nem Huff elé vágódott vissza, leginkább Müller-t zavarhatta meg egy kicsit, de ő meg nem panaszkodott), holott arról más mit tehet, ha Huffy dekoncentrált, s a másikra figyel ahelyett, hogy a saját körére figyelne?
De amit művelt Race1-en a brit, az is röhejes volt. Nem értette, hogy miért kapott áthajtásos, majd fekete zászlót a Farfus esetért... vicc ez az ember.
Huff büntetését amúgy nem tudjátok megfellebbezni? Persze olyan értelemben, hogy ne felfüggesztettet, hanem tényleges 10 rajthelyest kapjon, mert azért ez röhejes, hogy amiért előző futamon tényleges 10 rajthelyest adtak, azért másnak a következőn csak felfüggesztettet.
Megakadt a cikkben a szemem ezen a Seat Sport-os képviselő által mondott dolgon. Most ebből, hogy ez "nem egy csapat", nekem kb. az jön le, hogy akkor mégse mindenki egyenlő feltételekkel indul. Ilyen meg a mesébe sincs, hogy ennyi technikai hiba előforduljon.
Kár, hogy nem volt meg a dobogó a második futamon, pedig nagyon szépen ment Norbi. Remélem, hogy legközelebb (azaz Valenciába) végre tényleg összejön az a dobogó.
Szép volt, hajrá továbbra is!!
Konig74 | 2010. szeptember 6. 15:41
Nykjeart kilökte, letöltendő, Norbit felfüggesztett. Értem én. Túl jók vagytok. És ez az igazságtalanság ellenére is mosolyt csal az arcomra.
emerico | 2010. szeptember 6. 14:41
Ennyiben jobbak a formula kategóriák, mert ott a vétkes is kiesik azonnal, csak sajnos ez a hátránya is, sokkal unalmasabb általában.Az én pilótámat is baszarintották (Tim Gabi) ki a pályáról, nem egyszer, ottan még "nono" sem volt. Sajnos ez elég gyakori helyzet.
Ha megnéztek egy BTCC futamot, az általában mindig ilyen. Nincs más megoldás, előre kell menekülni
Sajnos Norbi végig lassabb volt, ezért útban volt a "nagyoknak" és eldurrant az agyuk szerintem, mert már előzték volna meg, csak hát hely az meg nincs. Ha Monteiro büntetve lett, akkor a többieket is meg kell, hisz olyan hátulról való lökések voltak ezek, amik pozíció vesztést okoztak. Ez nem a test test elleni küzdelem, hanem sima kiforgatás.
Varga Gergely | 2010. szeptember 6. 14:32
Valaki nem vette fel a futamot és rakja fel mondjuk torrentre? Sajna nem láttam a futamot, de tudom, hogy sok mindenről lemaradtam...:SAzt mondom, hogy inkább ezt az első, még tanulós szezont tegye tönkre az összes technikai probléma, balszerencse, következetlen bírói döntés és sportszerűtlen magatarás a versenyzőtársak részéről, mint mondjuk egy olyan kiélezett évet, amikor Norbi a világbajnoki címért küzd...
Remélem jövőre is biztosítva lesznek az anyagiak az induláshoz, esetleg a Dension eddigi áldozatos támogatása mellett lesz másik kiemelkedő szponzor, aki lát fantáziát Norbiban és a csapatban az idén bemutatott teljesítménye alapján. Jó lenne...
Valóban, keserűségre nincs ok, hiszen a Zengő-Dension csapat kötelékében ott van a 3 legjobb magyar és a világon is a legjobbak közé jogosan tartozó túraautós versenyző (Kiss, Michelisz, Wéber szigorúan ABC sorrendben!).
Bár tudom, hogy irdatlan költségekkel jár, de bízom benne én is, hogy Michelisz Norbi jövőre csapattársat kap Kiss vagy Wéber személyében. Gondoljátok el, mennyi extra adatot tud szolgáltatni plusz egy versenyző, arról nem beszélve, hogy stratégiákat is ki lehet dolgozni akár a kvalifikációra, akár versenyre.
Sok sikert Valenciához!
Még annyit, hogy ha a Dension felkarolja Kiss Norbit is és jövőre Ő is indulhat Michelisz Norbi csapattársaként, akkor ígérem, csak Dension cuccokat fogok beszereltetni a jelenlegi és minden jövőbeni autómba
admin | 2010. szeptember 6. 13:29
Moderálunk. Nem tehetünk mást. sajnos.Értjük az indulatokat, pláne, hogy a bírók nem egyformán értékelnek, de nekünk mérlegelés nélkül kell cselekednünk, ha nem akarjuk, hogy szponzor vagy hatóság fogja a kezünk.
Kérjük, plíís kiskorúak által is élvezhető módon közzétenni jogos felháborodásotok. köszönjük.
Lex Lathor | 2010. szeptember 6. 13:09
Úgy-úgy! Már Brno után is mondtam: egyre jobban félnek tőlunk a "nagyok". Csak így tovább! Hajrá Zengő csapat! Hajrá Norbi!
b-type | 2010. szeptember 6. 13:01
Akár Gabi-t akár a másik Norbi-t ültetitek be az esetleges másik autóba a jövő szezonban, rosszul már nem járhattok.Nem tudom hogy fog kinézni a következő szezon számotokra, de abban a szerencsés helyzetben vagytok hogy versenyzői fronton az egyik legerősebb csapatot tudjátok kiállítani.
A csapatban is minden rendben van, így számomra csak a technika kérdéses jövőre.
Schmidt Róbert | 2010. szeptember 6. 12:58
ENNYINorbi leszopatta a "nagyokat" és ezt nem bírták tétlenül tűrni...
Ádám | 2010. szeptember 6. 12:56
A WTCC a Forma 1-hez hasonlóan elsősorban a politikáról szól, csak utána a versenyzőkről. A BMW távozásával a Chevy marad az utolsó valóban gyári csapat, ha ők is távoznának, az valószínűleg a WTCC végét jelentené. Egyértelmű, hogy nekik kedveznek a versenybírók. Ez nem szép dolog, de ilyen az üzlet. Remélem 2012-től valóban jön a Toyota, az Alfa Romeo és a Ford, hátha úgy kevésbé lesznek ilyen látványos félrenézések.Addig pedig marad az, hogy Norbi erőből és tehetségből küzd, és küzd és küzd, és össze fog jönni a futamgyőzelem.
Hajrá Norbi!
szpíd | 2010. szeptember 6. 12:31
... kicsit sajnos én azt érzem, hogy ez inkább afféle úrifiuk játszótere, mint tisztességes férfias küzdelem, ráadásul b@ssza a csőrüket, hogy a kis káeurópai srác a B-s technikával is csípőből tudja ugyanazt a teljesítményt, amit ők.Ez azért randa méreg lehet nekik, lássuk be.
Szerintem mocskosmódon letette a névjegyét a csapat, valamint Gábor és Norbi megint, ennek pedig hamarosan meglesz a gyümölcse. Külön taps a Zoltánnak, amiért vörös fejjel ordít a kis kö ... ntörfalazás nélkül.
Szóval szép munka volt, ekkora ellenszélben ilyen szép íveset csurizni a jó irányba, ezt egyik másik banda sem tudja megcsinálni.
Ráadásul egy-két patinás név kevésbé csillog már a történtek fényében, ők voltak ezen a hétvégén, akik koncként dobták el versenyzői tisztességüket az ego nyomására.
Az Úr jobbja lesújtván murvát hint a kanyarban az ilyenek futófelülettye alá, majd csak lássuk meg.
Nagyon szép munka volt, gratula megint.
speed @ digitalsport