Egy hajszálon múlt- Videóval!
2011. november 18. 09:18 | +22 hozzászólás szerző: Szabó Ildikó

Megint az átkozott balszerencse! Egy hajszálon múlott, de végül nem jutott be Norbi az kvalifikáción a legjobb tíz közé. A 12. időt futotta, így vasárnap mindkét futamnak ebből a pozícióból vághat neki.
Pedig egészen az utolsó pillanatkig minden jól, a csapat terveinek megfelelően alakult. Minden eshetőségre felkészültünk, azon sem lepődtünk meg, hogy a Norbit szokás szerint rögtön az időmérő elején kiintették mérlegelésre.
Egy gyors gumicsere és már ment is tovább, hogy tiszta körülmények között tudjon egy gyors kört futni. Ez sikerült is, és ezzel az eredménnyel sokáig ott volt a legjobb tíz között. Azzal is tisztában voltunk, hogy a Q1 utolsó harmadában kell még egy jobb idő. Ennek megfelelően nyolc perccel a leintés előtt újra a pályára kigödült a BMW, hogy két gyors kört meg tudjon tenni, biztos, ami biztos.
A szűk makaói utcákon kialakított pályára azonban nincs minden versenyző kellően felkészülve, ez bebizonyosodott, hiszen több baleset is történt. Ilyenkor persze a versenybírók előveszik a sárga zászlót, ez pedig gyakorlatilag tönkre teszi a jó időeredményt. Így járt most Norbi is.

Az utolsó előtti körében el kellett vegye a gázt, mert, balesete jeleztek a pályabírók, de azt gondoltuk, lehet még javítani. Jött az utolsó mért kör, amely fantasztikusan alakult, az első két részidő alapján az 5-8. helyre lehetett volna jó. Néhány száz méterrel a célegyenes előtt azonban megtörtént az, amire nem lehetett felkészülni. A hong-kongi Charles Ng a falnak csapta BMW-jét, így a mögötte haladó Michelisznek lassítania kellett. Ezzel gyakorlatilag egy pillanat alatt elszállt az esélye arra, hogy ott legyen a Q2-ben, és a jó rajthelynek is lőttek.
Marad a küzdelem és a reménykedés. Úgy tűnik azonban hiába lakik a csapat a Fortunáról elnevezett makaói hotelben, a szerencse istennője továbbra sem fogadott a kegyeibe bennünket.
Végeredmény:

WTCC 2011




















figyeli.
Hozzászólások
Szabó Norbert | 2011. november 20. 06:59
Írjatok legyetek szívesek erdményeket, nem tudtam felkelni. Elég Norbié is.
Geri | 2011. november 20. 04:23
http://www.mstworld.com/timing/livetiming.htm?series=wtcclive timeing
B.N.Judit | 2011. november 20. 04:20
http://www.vipbox.tv/watch/18537/1/fia-wtcc:-58th-macau-grand-prix-live-stream-online.htm
Seró | 2011. november 20. 04:20
Na végre....életemben nem néztem ennyi reklámot!!!
B.N.Judit | 2011. november 20. 04:18
Hajrá Norbi!Valaki költse fel a közvetítésért felelőket, mert hamarosan csont-sovánnyá válok
esetleg valaki tud egy linket!
Sulyok Gábor | 2011. november 19. 23:01
A tempó megvan! Holnap oda versz nekik Norbi! De nagyon vigyázz!! Hajrá!!
Füle Ferenc | 2011. november 19. 21:50
Évek óta nincs olyan sportesemény, amit így várnék mint ezeket a futamokat. Tudjuk, h kellene némi tőke a tesztelésekhez, ami nagyban meggyorsítaná a fejlődést. Elvileg Máj 6.án lesz a ringen a magyar futam. Elvileg ingyenes is lesz,de ha csak egy ezres lenne a beugró, és azt felajánlanák a Zengő teamnek, az 70-80 ezer embernél elég szép összeg. Lehet az kifutna pár tesztet. Ha meg hülyeséget írtam akkor bocs.
Rolex | 2011. november 19. 20:59
Szerintem alap ,hogy az ember felkel és nézi a futamot
Uzi | 2011. november 19. 20:45
Eldöntöttem, nem kelek fel. Magas a vérnyomásom, tele vagyok rizikófaktorral. Szerintem a Yokohama Trophy nem most ment el.Jövőre sokat kellene tesztelni, anélkül ilyen szinten nem lehet kiemelkedő eredményt elérni.
Norbi, az erő legyen veled!
pegaso | 2011. november 19. 10:58
mindig csak egy hajszálon múlik....
Pinter | 2011. november 18. 18:52
Sikerül Norbi! Meg lesz a privát cím, csak biz benne. Mi innen segítünk amit lehet és gondolj a Magyar futamra és tavaly Macaura.
Gabika | 2011. november 18. 18:42
Erre emlékeztek?http://www.youtube.com/watch?v=dtWTpaS-c2c&list=FL0yPCegictK8eb_oZGltt7w&index=30&feature=plpp_video
Nyaki | 2011. november 18. 18:37
Norbi Tedd amit tenned kell SSZZUURKOLUNKKKK!
Lester | 2011. november 18. 16:15
Ha az utolsó helyen lenne a narancs-fekete autó,akkor is felkelnék hajnalban.Legfeljebb megint hang nélkül üvöltözök a tv előtt,hogy ne zavarjam a szomszédokat.
Grafikuszoli | 2011. november 18. 15:47
A helyzet nehéz, de nem kilátástalan... Az első futamon meg kell próbálni életben tartani a Yokohamás reményeket, aztán ha nem jön össze, akkor a másodikra felrakni négy téligumit, felfújni 3,5 barra, aztán csak a közönségnek autózni!
Gabika | 2011. november 18. 14:56
A tavalyi versenyt nagyon élveztem - különösen a másodikat. A fal idén is szedi áldozatait... talán Poulsent sem kíméli!Norbi, vigyázz nagyon magadra és... érezd jól magad! A többi majd jön magától!
Hajrá Csapar! Hajrá Norbi!
Veletek vagyunk, és végig fogjuk szurkolni!
Rolex | 2011. november 18. 14:30
A motorsport ,már ,csak ilyen .Azért ez nem vészes szitu ,SŐŐT sokkal jobb mint ami Dahlgren-el történt .Nekünk ma is Te voltál a legjobb Norbi
Geri | 2011. november 18. 13:35
Nem is tudom mit lehet ilyenkor írni.. ennyi balszerencséből mint ami titeket ér a komplett mezőny ellehetne egy egész szezon alatt.. hihetetlen! Miért van ez??Vasárnapra már nem merem azt írni, hogy sok szerencsét, mert az valahogy eddig nem jött össze.. úgyhogy erősítsétek meg a BMW elejét, mondjuk egy kis titánnal aztán ami a csövön kifér, meg még egy picit jobban, had hulljanak elölről!!
Sárvári Edit | 2011. november 18. 10:58
Abban bízom, hogy az első 11-ből elég sokan kipottyannak :P
Palotabozsok | 2011. november 18. 10:57
Nem baj Norbi így is menni fog!Szurkolni fogunk a futamon!!!!!
Hajrá!!!!
Seró | 2011. november 18. 10:41
Nagyon sok szerencsét kívánok nektek a futamra!!! Mindent ki kell hozni a futamokból amit csak lehet, picit agresszívan, picit óvatosan. Hajra Norbi mindent bele!!
Ozzman | 2011. november 18. 10:12
Áááá, nem igaz!! Nem láttam az időmérőt, csak az eredményt, úgyhogy köszönöm az információt, akkor is ha így még jobban bosszant a dolog. Annak azért örülök, hogy nem a tempó hiányzott, így a futamon lehet javítani. Nagy kár, hogy 4 privát is van a top 10-ben, ráadásul a második futamon ketten az első sorból rajtolhatnak, így nagyon nehéz lesz elegendő pontot hozni Poulsen-en. De legalább ő mögöttetek van. Mit is kívánhatnék vasárnapra? Sok szerencsét srácok!!! Én drukkolni fogok.