Felnőttünk

2010. február 24. 18:10 | még nem szólt hozzá senki.  szerző: Juni György


Felnőttünk

A Zengő Dension Team benevezte Michelisz Norbertet a 2010. évi autós gyorsasági világbajnokság (WTCC) valamennyi futamára, egy SEAT Leon TDI-vel!
Világbajnok technika, egy Európa Kupa-győztes magyar fiú kezében.

Ezt a két mondatot olyan könnyű volt leírni, mint ma reggel felkelni, de, ami munka, kitartás van e mögött, évtizedes távlatokban, arról ritkán tudunk igazán megemlékezni, pedig fontos lenne. Ez a hír aligha születhetett volna meg, nagyon sok barátunk, sporttársunk segítsége nélkül, de Zengő Zoli kitartása nélkül végképp nem. Mindenki büszke lehet, hogy ezt leírhatom. A magyar autósport egyik történelmi pillanatában, azt kell, mondjam, hogy felnőttünk.
Norbert, arra kérlek, a hónap végén tömeg közlekedjünk ki Brazíliába a csapattal és kultúrátlan könnyülj el nekik!
 
Sokan kérdezték, hogy miért nincs több hír, írjak már valamit… nem hiszik el, de nem jött semmi ihlet, pedig most kellene lobogni, de nem? Igazuk van, rendben. De, közben legbelül magunkban érezzük mindannyian a csapatban, hogy komolyodunk, változunk. Felnövünk. Nem járkálhatok tovább a box utcában mint az előember a Duna Plázában, rácsodálkozva mindig, jéé, hát itt ez is, meg az is működik. Nahát! Meg színes és tiszta és húú, de gyors. Le kell zárnunk egy korszakot, hogy újra történelmet írhassunk, de újjá kell születnünk minden tekintetben.
 
Most őszintén, ha azt mondom, hogy tavaly szeptemberben már tudtuk, hogy Norbi megkaphat egy TDI-t, akkor elhitték volna? Vagy, hogy napi szintű telefon és email kapcsolatban vagyunk az éppen még a szezon végét taposó top versenyzőkkel, akik ott a tévében nagyon híresek? A hosszú gyereket megsütötte a nap? Körülbelül ez gondolták volna.
 
Tény, hogy egy-egy telefonbeszélgetés után a mai napig visszanézem, hogy jól láttam-e, hogy ki hívott. Ok, tudom, hogy ők is emberek, nem is vitatom, de nem lehet nem érteni, hogy egymás trancsírozására berendezkedett társadalmi viszonyaink között mégis csak olyan reménytelennek tűnt az elit kategóriába kerülés, mint Komár Lászlót valaha címszerepben látni egy Wagner operában. A fentiekből persze következik, hogy csapatunk számára van egy másik ugyanilyen TDI a konténerekben Brazília felé, amire két ex-gyári pilóta hajt. Értik, Ők hajtanak, hogy Norbi csapattársai lehessenek, meg persze az autóra, ne legyünk irreálisak a helyértékünk tekintetében. Egy biztos, tényezők lettünk. A világon, összesen nyolc ilyen autó van. Ilyennel nyerték a vébét. Hat fog futni, ebből kettő nálunk. Azért ez nem rossz belépő, lássuk be.
 
Ne vegyék kötelező hajbókolásnak, de nagy segítségünkre volt névadó szponzorunk a Dension is. Az első pillanattól megértették, hogy merre tartunk és annak ellenére, hogy több remek ajánlatot is kaptak a nagyok mezőnyéből, minket választottak. Ők is ugyanazt szeretnék, mint mi. Nem létezik, hogy hazai, de európai szemléletű összefogással nem lehet sikereket elérni. Egy SEAT EuroCup bajnoki címünk már van közösen. Tudjuk milyen a győzelem íze, erre hajtunk a nagyok között is, drukkoljanak!
 
Nem szeretnénk lehetetlen teherrel indulni, de az tény, a privát csapatok világbajnokságának elhódítása, valós célkitűzés lehet. A többi gyárral, privát csapatként nem különösebben lehet versenyezni, de az időmérők tartogathatnak meglepetéseket számunkra. Nem kérdés, az egyik csodabogár csapat leszünk, akárhogyan alakul. Norbival beszéltem, de szerencsére nem izgul jobban, mint egy átlagos szezonkezdés előtt, egyszerűen még fel sem fogja, hogy Ivan Müllereket, meg Tarquiniket verhet, vagy éppen velük szemben maradhat alul.
 
Óriási kaland lesz, életünk eddigi legnagyobb kalandja.
 
Ha nem hiszik, kapcsolják be március 6-án, 7-én az EuroSportot, szinte mindent élőben közvetítenek.
 
A Zengő Dension Team:
 
Csapat tulajdonos: Zengő Zoltán
Versenyző: Michelisz Norbert
Csapat menedzser: Juni György
Csapat menedzser asszisztens: Szabó Ildikó
Versenymérnök: Arnau Niubó Bosch
Junior versenymérnök: Bári Gergő
Vezetőszerelő: Jordi Martí
Versenyszerelő1: Menczel Krisztián
Versenyszerelő 2.: Szatmári Nándor
Versenyszerelő 3.: Seres Roland
Versenyszerelő 4.: Démi Béla
 
Versenyautó: SEAT Leon Tdi WTCC 2009. évjárat
 
Versenynaptár:
 

 


WTCC 2010

További híreink:

Ma 14:01. A 2. szabadedzés után - WTCC Ausztria, 2012 tovább »
Ma 13:21. Ausztria, 2012 - Szabadedzések/Galéria tovább »
Ma 13:10. A pole árnyékában! tovább »
Ma 10:29. Az első szabadedzés után - 2012 WTCC - Ausztria tovább »
Ma 10:15. Szanatóriumban! tovább »
Szerda 10:10. Michelisz pontokat remél Ausztriától tovább »

Támogatóink


TV adások

  WTCC Ausztria - Időmérő

 Eurosport2
 Ma 15:45 - 16:30

 WTCC Ausztria - Időmérő/Ismétlés

 Eurosport
 Holnap 08:30 - 08-45

 WTCC Ausztria - Warm up

 Eurosport
 Holnap 08:45 - 09:15

 WTCC Ausztria - Futamok

 Eurosport
 Holnap 13:00 - 15:15

Közösségi oldalak



Ti írtátok

Ákii Zambelly
Neten közvetítik valaholaz időmérőt???? HELP!!!
Zengő Motorsport
A leggyorsabb kanyar előtt....
A pole árnyékában!
A salzburgringi második szabadedzés, egy könnyed krimivel lazán összekeverhető, ami itt volt, az kész. A jó hír, hogy Norbi legjobb ideje hatodik volt, és végül a 10. lett. Hm.. ez pole lenne a második futamon? Hát,...
Zengő Motorsport
Anett serleggel! Gratulálunk!
Gábor Wéber
Áttétel csere, a hosszabb verzió nem jött be, visszamegy a rövidebb sor.
Zengő Motorsport
Az időmérő 15:45-kor kezdődik, addigra készen kell lenniük a fiúknak.
Zengő Motorsport
Gabi a gumifalnak ütközött...
Miklós Nagy
MINDENT BELE !!!!!! :)
Attila Bokor
HARJÁ NORBI ÉS GABI és HARÁJ ZENGŐ MOTORSPORT..!!!!!!!!!!!(5)(27).....!!!!
Pálinkás SkiNy
Hajrá fiúk! Szurkolunk nektek!! :))
Kutar Jozsef
Gábor és Norbi ez a tik Hétvégétek lesz nem a seviké
Gábor Wéber
Itt szinte minden kanyar brutálisan döntött, máshogy is kell mennünk emiatt. A második szabadedzésen elkezdjük összehangolni a szélárnyékot az időmérőre, sok van benne ezen a pályán - közel 250-et megyünk a hátsó egyenes végén.
Zengő Motorsport
A TV adások már fent vannak a weboldalunkon is :)
Zengő Motorsport
Videóval :)
Szanatóriumban!
Pont ez érezzük a Hungaroring után két héttel. Valahogy ilyen lehetett a hangulat a Lipóton, amíg volt. Erre a pályára a nagy öregek valók. Szinte látom Mansellt, Prostot, ahogy fekszenek a domboldalban és t&aacut...
Gergő Kálmán
Mindent bele srácok!
Zengő Motorsport
Az első edzés...
Öcsi Läszlo Alapi
Remelem elegedettem tavoztatok tölem:-)Üdv:-)
Kutar Jozsef
Sok sikert Gábor hétvégén győzelem a cél
Molnár Péter
Szurkolunk nektek fiúk csak ügyesen!!! :DDD
Imije Orsos
6:15kor indulunk holnap Bpről, ha valaki csatlakozna hozzánk, akkor jelezzen majd.Akár indulhat a "Michelisz konvoj is"...:D
sbstnhungarian.blogspot.com
https://www.facebook.com/video/video.php?v=326179660785936&ref=notif¬if_t=video_processed Aki lemaradt volna Fábry műsoráról, az itt megnézheti!
Liska Sándor
Go Michelisz&Wéber Go Zengő team!!!!!ügyesek legyetek.veletek vagyunk ;))
Béla Ismeretlen
Sziasztok! Arról édeklődnék, tudtok-e valamit a salzburgi futam jegyelővételéről. A ring honlapján néztem, de semmi használhatót nem találtam.
Zengő Motorsport
A csapat már kint, egyik pilótánk már elindult, a másik csak holnap megy...Kint éjszaka nagyon hideg volt ezért a fufókákat beizzítjuk.
Ssp Pizzéria
Nem tudom, hogy hova tud az SSP még fejlődni, de az biztos, hogy a kínálatban szerepel már !DIÉTÁS! pizza 30cm-es méretben!(alacsony szénhidrát tartalmú egyedi liszt és csökkentett zsírtartalmú zsiradék felhasználásával) és gluténmentes is! SSP csak nektek!
János István Gyarmati
Ma este lesz Norbi a Fábry Show-ban?
Norbert Szabó
http://bono92.blog.hu/2012/05/17/michelisz_a_legnagyobb_kiraly Írtam a saját blogomon egy bejegyzést Norbi győzelméről! :)
Michelisz a legnagyobb király
Bátorkodtam ezt a címet adni ennek a blogbejegyzésnek, és azon gondolkodom, hogy teljes mértékben megállja a helyét. Ugyanis az FIA WTCC hivatalos Facebook oldalán folyamatosan
Zengő Motorsport
Amit érdemes megnézni a TV-ben/ Broadcasting: - csütörtökön: 21:30 m1 Fábry - szombaton: Időmérő/Q1, 2: LIVE Eurosport 2 15:45 – 16:30 - vasárnap: Időmérő/Q1, 2: DELAYED Eurosport 08:30 – 08:45 - Warm Up LIVE Eurosport 08.45 – 09:15 - Race 1 LIVE Eurosport 13:00 – 14:00 - Race 2 LIVE Eurosport 14:00 – 15:15
F1 Csatorna
Újabb videó, még így az osztrák hétvége előtt! :) Michelisz Norbert, Zengő Motorsport
M-Csatorna-TV #18: Magyar siker a WTCC hungaroringi futamán - F1 Csatorna
Gábor Wéber
Na, mi került ma elő?!
Zengő Motorsport

Michelisz pontokat remél Ausztriától
Budapest, 2012. május 14.: Féltávhoz, azaz a hatodik fordulójához érkezett a WTCC sorozat, amelyre a szomszédos Ausztriában, a Salzburgringen kerül sor. A Zengő Motorsport két héttel a magyarországi futamgyőzelem ut&aa...
Zengő Motorsport
2012. május 17., csütörtök, 21:30 m1 Fábry Sándor vendége lesz Michelisz Norbert. Szerintünk jó adás lesz, mi már láttuk :)
Erik Strenger
Te egy remek autoversenyzo vagy de az autod se tokeletes.
Zengő Motorsport
Mit gondoltok, hol készült ez a kép?
Zengő Motorsport
Van kedvetek játszani?
Gábor Wéber
Újabb kérdés a dedikált versenygumikért a DOTZ játékában, ezúttal már a volán mögül nézve!
Simon István
Megjelent az autóMAGAZIN júniusi száma, benne a WTCC hungaroringi versenyeinek tudósítása, Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport szemszögéből. Keressétek az újságárusoknál!
Csaba Bánki
Ha egy hetes késéssel is, de szeretném ezzel a kis videóval megköszönni a Hungaroringi versenyeket. Gratulálok, és további sok sikert kívánok az egész csapatnak!
Erik Strenger
remelem a tovabbi futamokon te is ott lehetsz michelisz norbival az elen
Erik Strenger
te vagy a kedvencem
Erik Strenger
hogyan kerultel be az autoversenyzesbe?
Ariel Hartung
http://www.castroledgerankings.com/driver/gabor-weber :)
Gábor Wéber
Gábor Wéber
Gábor Nagy
Reggeli Morning Show-t remélem hallgattad! Végre valaki "hallható" is rámutatott: Mezei Dani még mindig nem az igazi. Sosem szerettem, de a mostani új F1 korszakára sem lett jobb semmivel. Miért nem a Robival vezetitek a közvetítést? Az ideális páros lenne! Tudom, hivatalból nem helyeselhetsz, szóval neked kitartást és sok sikert a TV-nél és a WTCC-ben is!
Gábor Wéber
http://www.youtube.com/watch?v=dyz5wvCcrqo Kedvcsináló a hétvégéhez.
Zengő Motorsport
Michelisz, Wéber, Kőváry - MTV MNASZ autós magazin....
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/05/12/17/MNASZ_autos_magazin_2012_majus_11_.aspx/Embed
var IE = /*@cc_on!@*/false; var IE6 = (IE && (navigator['appVersion'].indexOf('MSIE 6') > 0)) ? true : false; function getSilverlightVersion() { { var version = 'NoSilverlight'; var container = null; try { ...