NAP

:

ÓRA

:

PERC

:

MP

Mi lesz most?

2012. július 17. 11:56 | +9 hozzászólás  szerző: Juni György


Mi lesz most?

Lassan három hete, hogy kirobbant a hír, a Chevy kiszáll. Az uborkaszezon közepén a létező legvéresebb konc jutott az újságírók asztalára és azonnal megteltek a halódó felületek a nagyvilágban, „Mi lesz most?” írásokkal. És ez így is van rendben.

Az összes közül nekem Lantos András az Eurosport kommentátorának írása tetszett a legjobban, amely nagyon részletesen rávilágít a legapróbb aspektusokra is a váratlan fordulat után. Egy öreg barátom mondta mindig, Gyurika, nézd csak meg, tele vannak a temetők nélkülözhetetlen emberekkel. Rémisztőnek tűnik a helyzet, de, hogy ne lenne holnap, az kizárt. Azt gondolom, akkor is vágynánk a sikerre, ha rollerral kellene mennie mindenkinek és akkor is szeretnénk a Himnuszunkat énekelni sok tízezren egyszerre, ha nem gyári csapatok ellen kellene verekednünk.

Persze, ez heroizál valójában. Megverni az imádott, de egyben gyűlölt profikat. De nem ez a legtöbb, amit adhat egy gyári alakulat. Ki tud fizetni tehát olyan versenyzőket, akik máshol keresnék a kenyerüket. Ki tud fejleszteni olyan műszaki irányokat, amik szinten tartják a sorozat műszaki fejlettségét, még akkor is, ha a többi gyár pár évet alszik a sikerein. A Chevy kommunikáció egyik érdekes mondata, hogy új marketingirányokat céloznak, ami érthető is, legyünk belátóak.

  

A Chevy a 20-as, 30-as generációnak még mindig Dévú, nincs mese, negyventől fölfelé pedig a Chevy minimum négy-, vagy inkább hatezres, nyolchengeres, fecskefarkú és Bel Air kellene, hogy legyen. Hát, negyven évig gyártották a batárokat, minden akciófilm, autós rajzfilm rájuk épül még ma is, és ennek ellenére próbálnak egy Dévút fejlesztgetni. A Cruze jól sikerült az utcára is és a pályára is, hagyjuk meg. Nincs bajom az autóval, csak az imidzs kavarodik bennem, hogy akkor ez most mi?

Az amerikai autók eredeti imidzsén generáció hegyek nőttek föl. Még akkor is nehéz törölni ezt a korszakot, ha szegény amerikai autóipar végérvényesen elveszítette az arcát, stílusát a kilencvenes évekre. És sajnos nekem még most sem a versenyérzet jut eszembe a márka kapcsán. A SEAT mint a VW csoport sportos márkája, nem kérdés, hogy jó helyen kotorászik, miként a BMW-nek sem kell magyarázni, h mit akar hirdetni. A Honda és korábban az Alfa is, mind sportos márka. Hogy az olcsónak indult családi autóról miért akarták a harapós versenyautó képét felállítani, azt nem tudni. Amint olvashattuk új vezető okozta a hullámokat, csakúgy, mint annak idején a SEAT-nál. Persze, nincs is könnyebb, mint azonnal a versenysporthoz nyúlni, kivégezni, majd a negyedéves jelentésben lobogtatni, hogy spóroltam pár millió eurót.

Ez mindig, mindenhol így van. Ezzel együtt minden csepp beletett energiájukért hálásak lehetünk, hiszen a feladatukat nagyon profin végezték. Jó volt látni, jó volt velük lenni, velük versenyezni, és jó volt ellenük nyerni.

Van azért jó hírem is. Még itt vannak. Mind a három profi éllovas tudja, hogy vége. Tudják, hogy nincs miért csapatszellemben versenyezni tovább. Mind a hárman megnyerhetik… Úristen mi lesz itt?! Széttépik egymást, van egy olyan érzésem, és ez a nézőknek annyira nem rossz...

 


WTCC 2012

További híreink:

2013. május 19. 14:41. Dobogót hozott Ausztria! Michelisz a legeredményesebb Hondás! tovább »
2013. május 19. 14:31. Futamok - 2013. Ausztria tovább »
2013. május 19. 09:23. Warm up helyett szárnyazzunk egy kicsit! tovább »
2013. május 18. 22:52. Borult a rajtrács! Büntetés hegyek! tovább »
2013. május 18. 17:06. Norbi az első sorból rajtolhat! tovább »
2013. május 18. 15:56. Időmérő - 2013 Ausztria tovább »

Hozzászólások

nagyonnagyon | 2012. július 18. 07:36

Mindig az anyagi források fognak dominálni a technikai sportokban ha gyári ha privát oldalról közelítjük meg de villogni lehet és fekete lónak lenni se rossz szerep. A nyomasztó fölény nem jó a nézőnek, a változások, gyárak jönnek mennek pedig nem biztos hogy rossz. A lényeg hogy legyen egy magyar csapat akiért szurkolhatunk és versenyképes, ez pedig adott.

R14Motorsport | 2012. július 17. 21:42

Úgy még nem volt, hogy sehogy ne legyen!

Amúgy szerintem semmi leminősítő nincs abban, hogy a Chevy, mint gyári csapat kiszáll a WTCC-ből. Annak idején az Alfa Romeo domináns csapat volt a mezőnyben olyan pilótákkal mint, Tarquini, Farfus vagy Thompson. Igaz, hogy nem lettek bajnokok, de ott voltak mindig az elején. Aztán az Alfa kivonult és nem lett rosszabb a verseny. Jött helyette más. És most is jönni fog, lehet, hogy pont az Alfa. Két éve lehetett arról olvasni, hogy gondolkoznak azon, hogy visszajönnek. De a Ford is nagyon jó lesz jövőre, ha meglesz a versenyfutóművük. Már idén is villantgattak, pedig csak az utcai RS futómű van alattuk.
A Honda Racing elég nagy múltra tekint vissza, biztos jó autót fognak összerakni. Legalábbis az ETCC-ben és a BTCC-ben elég jól mennek.
Szóval, Én nem aggódom, hogy romlana a sorozat színvonala.

Zengő Team forever!!

Gazdag Rómeó | 2012. július 17. 21:18

Hát bizony szegényebb lesz a mezőny nélkülük,mert ugye ahogy Norbi is mondta a videón őket megverni,legyőzni az csak az igazi fegyvertény Persze a cirkusz folytatódik tovább és biztos lesznek Chevi Cruze-ok csak ugye nem lesznek gyárik,de sebaj a BMW-k sem azok és mégis...Így még szorosabb lesz az élmezőny és mi nézők jó kis csatákat láthatunk 2013-ban.
Persze egy kis szabálymódosítás ráférne a WTCC-re,gondolok itt hosszabb futamokra és szerintem jót tenne ha lenne kötelező kerékcserepersze ez csak ötlet akart volna lenni,de izgalmasabbá kellene tenni a futamokat

RedRiot77 | 2012. július 17. 18:14

Még pár évig biztos látni fogunk privát színekben versenyző Cruze-okat látni a mezőnyben. Úgy persze már nem lesznek annyira félelmetes ellenfelek. Azért sajnálom hogy kiszálltak, és azt is hogy a Volvo az igéretes tavalyi szezon után mégis visszavonulót fújt. Nem baj, jön a Honda és talán jövőre a Ford is komolyabban ráfekszik a WTCC-témára.

Az idei bajnokság vége pedig tényleg brutális lesz. Szerintem különösen Huff lesz életveszélyes: három éve alatta van a mezőny legerősebb autója, mégsem tudott bajnok lenni. Jövőre már nem az övé lesz a legjobb kocsi, és azért ő nem egy Müller vagy Tarquini gyorsaságú emberke. Tudja ő is hogy ilyen esélye nem lesz újra egyhamar, ezért be fog vetni minden fegyvert a győzelemért. Fogunk mi még egymást lökdöső Chevyket látni az idén, ezt garantálom.

Gabika | 2012. július 17. 17:29

A kivonulás pontosan mit jelent? Mer Chevis csapat szerintem marad - hiszen most is vannak nem gyári csapatok. A szerelők adottak, a technika létezik (ha nem is fejlesztik pár évig még jó), és parsze adottak a versenyzők. Nehezen tudom elképzelni, hogy nyugdíjba mennek. Valaki csak leszerződteti őket (Honda?). Mindhárman remek pilóták és a WTCC biztosan szegényebb lenne nélkülük.

Petee | 2012. július 17. 16:37

Nem az a baj,h volt a Chevy, hanem az,h nem volt más márka aki komolyan felvette volna velük a versenyt! Nézőként én nem bánom,h mennek a levesbe! Kivételezett velük a WTCC, és a pilótáival is! Mullernek lassan akkora az arca,h nem fér rá a sisak! És ez bizony nem az ő érdeme, hanem annak a csapaté amelyik azt a technikát alá tette! Szal én egyáltalán nem bánom,h kihúzzák alóla az autót! Üljön csak be egy évek óta nem fejlesztett BMW-be azt meglátjuk mire megy a mi Norbinkal!

little fish | 2012. július 17. 16:29

Nem kifejezetten örülök a Chevik kivonulásának, kicsit leminősítő kritikának tűnik a WTCC-re nézve.
Persze a sorozatot nem kell siratni, vannak és lesznek is olyan lépések amelyek színesebbé, és élvezetesebbé kívánják tenni a versenyeket.
Ahogy Zengő Zoli mondta, bármi bent van a pakliban.
Én a WTCC-t kedvelem, de a Zengő csapatot meg kifejezetten szeretem. Ez azért nagy különbség.
Biztos vagyok benne, hogy a legjobb döntést fogja meghozni a Csapat, szemelőtt tarva a jövő lehetséges irányvonalait. Akár lehet merészet gurítani, vagy még jobban kiaknázni az adott lehetőségeket. Ha nem lennének határozott elképzeléseik, idáig aligha jutottak volna el....
Hajrá Zengő Motorsport.

papplaci | 2012. július 17. 13:24

Nézőként boldog vagyok, hogy mennek a fenébe. Eleve esélytelen volt ellenük elindulni, (mert az nem hőstett, ha defekt miatt kiállnak és úgy nyer valaki, vagy mert a szűk pálya miatt veszélyes az előzés és megy a "vonatozás".)Egyébként kikerültek bárkit és adtak "fél kört" a mezőnynek. EBBEN MI VOLT AZ ÉLVEZET? Akkor már az Olasz Superstars korrektebb, mert egy szintre hozza az autókat és engedi a tolakodást, lökdösődést tágabb határok közt, nem pedig diszkriminatíve csak a "nagymenőknek". A WTCC csak azért jó, mert a ZENGŐ csapatért lehet szurkolni, egyébként tényleg nem ér (pl: a DTM-hez képest) egy kalap epret sem.

Kohl Krisztofer | 2012. július 17. 13:22

És most ebben az évben lesznek még a Sevik vagy már most sem lesznek Brazíliába??


Felíratkozás a hírlevélre

Közösségi oldalak