NAP

:

ÓRA

:

PERC

:

MP

Nagy Dániel és Aurélien Panis vezeti a Zengő Motorsport autóit a WTCC-ben!

2017. március 14. 07:59 | még nem szólt hozzá senki.  szerző: Zengő Motorsport


Nagy Dániel és Aurélien Panis vezeti a Zengő Motorsport autóit a WTCC-ben!

Megszületett a döntés, a korábban már bejelentett Aurélien Panis mellett 2017-ben Nagy Dániel szerepel a Zengő Motorsport színeiben a Túraautó Világbajnokság futamain.

A tavalyi szezonban már öt versenyhétvégét teljesítő és a WTCC Trophy értékelésben huszonkét pontot szerző Nagy Dániel a tervek szerint teljes szezont fut majd a túraautózás elit kategóriájában.

Zengő Zoltán: "Nagyon nehéz helyzetben voltam, nem volt könnyű döntés, de végül a választásom Nagy Danira esett, Ő szerepel majd a csapat TC1-es Hondájával a világbajnokságon. Keményen dolgozunk egy másik nagyszabású projekten is, amiről részleteket még nem árulhatok el, annyit azonban elmondhatok, hogy szerepel benne ifj. Ficza Feri is."

Nagy Dani: "Hosszú és feszült hónapok állnak a hátam mögött! Miközben keményen készültem - tudat alatt talán már a WTCC-re - végig benne volt a levegőben, hogy az idei évem akár másképp is alakulhat. Ennek ellenére a cél ott lebegett a szemem előtt és most eljött a várva várt pillanat. Elképesztően boldog vagyok, hogy végre kijelenthetjük, megkaptam a Zengő Motorsport bizalmát, és életem első teljes Túraautó-világbajnoki évére készülhetek. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult ehhez."

További híreink:

2017. január 31. 12:30. Aurèlien Panis Zengős színekben indul a 2017-es szezonban! tovább »
2017. január 3. 13:21. A legemlékezetesebb tovább »
2016. december 20. 15:01. Karácsonyi ajándékunk: Nektek! tovább »
2016. december 2. 11:26. Örök élmény tovább »
2016. november 29. 13:19. A szezon utolsó versenyhétvégéje tovább »
2016. november 29. 10:22. 2016 Katar - galéria tovább »

Hírlevelek letöltése PDF formátumban:

2015 WTCC Thaiföld - Időmérő és a f...
2015 WTCC Thaiföld - Előzetes...
2015 WTCC Kína - Időmérő és a futam...


Összes korábbi hírlevél

Közösségi oldalak