Pont nélkül Kínában
2011. november 6. 10:51 | +46 hozzászólás szerző: Kőváry Anett

Nehéz érzelemmentesen visszagondolni a történtekre, főleg, hogy ezt az írást alig pár perccel a futam leintése után kezdtem el. Zengő Zoli diplomatikusabban fogalmazott, mint az agyam; költői kérdése csak annyi volt, „Nem tudom, miért büntet minket a sors ennyire”.
A kedvetlen kínai idő ellenére bizakodva vágtunk bele a vasárnapba, főleg, hogy az időmérőkön számunkra igencsak kedvező eredmények születtek. A gördülőrajtos első versenyen a negyedik helyről indult Norbi és úgy tűnt, az eső kibírja a nap végéig. Így is lett, ellentétben a BMW fékjével, ami nagyjából a nyolcadik-kilencedik körben megadta magát. Előtte még Coronel, csak úgy, a szokás kedvéért megbökte a kocsink farát, de nem tudta kibillenteni Norbit. A lassítás viszont szinte már csak motorfékkel ment. Zengő Zoli, és versenymérnöke, Bári Gergő rádión próbálta tartani a lelket Norbiban, miközben ő Müllert igyekezett maga mögött tudni. Azonban hiába minden erőfeszítés, sem a tempót, sem a pozíciót nem sikerült megőrizni, így az első versenyen a 11. helyen zártunk, egyetlen pont nélkül.
Nem tehettünk mást, remegve bíztunk a második lehetőségben. Az állórajtos második versenyen a 9. helyről indulva jelentős mennyiségű szerencsére lett volna szükségünk, de Miss Fortuna valamiért jó ideje nem teszi tiszteletét nálunk. Már annak is örültünk, hogy a két verseny közötti idő elég volt a javításhoz; attól pedig egyenesen fellélegeztünk, hogy a rajtnál Norbi viszonylag simán eljött, még ha nem is tudott pozíciót szerezni.
Az első körben aztán megint belénk szorult a szusz, fogtuk a fejünket, s ismételgettük a mondatot, amitől már mindannyiunkat ráz a hideg: „Ezt nem hiszem el!”. Norbi ismét a sűrűjében találta magát, ezúttal Monteiro segítette hátulról piuretthez. A szerelők hipersebességgel álltak neki a jobbos csonkállvány kicseréléséhez, de már nem sikerült visszamenni a pályára.

2011 Sanghaj - Versenyek/Galéria
Monteiro bocsánatot kért ugyan Norbitól, ez kedves gesztus, pont viszont sajnos nem járt érte. Ahogyan a box előtt befejezett versenyért sem. Legfőbb riválisunk, a Yokohama Trophyban vezető Poulsen megint jó hétvégét zárt, előnye már 23 pont Norbi előtt. Makaóban, az idény utolsó versenyén dupla pontokat osztanak, így matematikai esély még van a hátrány ledolgozására. Önámítás lenne azt mondani, hogy nem csak halovány, törékeny ez az aprócska esély. Norbi viszont az időmérő tapasztalatainak köszönhetően továbbra sem csügged.
„Nagyon nehéz ebből a két futamból bármi pozitívumot leszűrni. Az egyik, hogy az időmérő tempónk régen volt ilyen jó. A másik, hogy van még esélyem a privát bajnoki címre. Makaó az a pálya, ahol tényleg bármi megtörténhet, így nem kérdés, hogy taktikusan fogok versenyezni, minden kockázatot vállalok majd.”
Tervek tehát vannak, ahogyan tapasztalatok is. Norbi így látta a kínai hétvégét az autóból:
„Az első versenyen elkezdett beesni a fékem. Eleinte még nem volt nagyon nagy a baj, ha felpumpáltam, akkor az egyenesben jó volt a fékhatás, de később ez már nem segített. A futam felétől-kétharmadától semmi fékem nem volt, motorféket kellett használnom, mint később kiderült, azért, mert a féknyereg tönkrement. A többiek sorra mentek el mellettem. 11. lettem, nem sikerült pontot szereznem.
A második versenyen, a rajt után láttam, hogy van előttem egy kis kakaskodás, ott sikerült megelőznöm Barthot és Monteirót. Coronel mellett a külső íven voltam a hármas kanyarban, mikor Monteiro mögöttem elnézte a féktávot, és már nem tudta megállítani az autót. A verseny után odajött hozzám, elnézést kért, de ez rajtam nem sokat segít. Ezek a dolgok megtörténnek, előfordulnak mással is, ezzel meg kell tanulni együtt élni.”
Akármilyen csöppnyi is a Norbi szája sarkát csiklandozó mosoly, mégis van benne annyi erő, amiből talán a csapatnak is futja az utolsó két fordulóra. Egy biztos – és most nem leszek érzelemmentes: Makaóban már nem szeretném a könnyeimet nyelni.
Végeredmény:
1. futam

2. futam

WTCC 2011




















figyeli.
Hozzászólások
Grafikuszoli | 2011. november 16. 13:58
Mivel az időmérő pénteken lesz, a munkahelyemről kell norbiznom... Valakinek lenne egy jó linkje, ahol lehet nézni az online közvetítést?
Gabika | 2011. november 15. 08:23
Kotrót a BMW orrára!!!Hajrá Norbi!!!
Peti | 2011. november 13. 17:10
+20 kg hétvégére!köszönjük!!akkor is letolunk mindenkit!
papajoe | 2011. november 11. 16:43
ms07!Én is gondoltam erre de akkor például Muller neve mellett miért kétjegyű szám szerepel?
Coronel sem idén nyert kétszer. De köszi az infót.
Gabika | 2011. november 11. 08:48
Geri: Nekem is nagyon tetszik.A végére meg be tudod vágni a hungaroringi "Nóóórbi! Nóóórbi! Nóóórbi!" skandálás hangfelvételét! Az nagyon király volt!
Füle Ferenc | 2011. november 10. 20:56
Geri, jó a video.
Jégrém | 2011. november 10. 19:16
Hajrá Zengő csapat! Ti vagytok a kedvenceim...a legjobbak !!!Izgulok értetek Macaoi versenyen is!
Gabika | 2011. november 10. 13:34
Kiss Norbitól kölcsön lehetne kérni a kamiont? Azt forgassák meg, he tudják!
Peti | 2011. november 10. 12:13
Megcsináljátok jól az időmérőt!!!!!Megint versenybe voltunk a kék Matizzokkal!!!
Elromlik a fék,megártem van ilyen!!
Az hogy megint megforgatják a mi NÓÓÓRBINKAT!!!!!Ki tudja hányadszor.......
Egyszer tegyünk fel egy tolólapot az elejére, és toljuk le a mezőnyt ....
Gabika | 2011. november 10. 10:53
Szurkolok, hogy Makaóban meglegyen az idei győzelem is! Hajrá Zengő csapat! Hajrá Norbi!
ms07 | 2011. november 8. 18:56
Papajoe!Az idei eredményeket írják ki, idén győzött már valahol??
Geri | 2011. november 8. 15:30
Egy kis Norbi videó:http://www.youtube.com/watch?v=LV2lz7ccVgY
Gabika | 2011. november 8. 12:35
gazdinf: Tudom, hogy nincs ott ülés, de reméltem, hogy ideiglenesen be lehet csavarozni egyet
gazdinf | 2011. november 8. 09:37
Gabika: szerintem nem tudnál beülni Norbi mellé, mert ott nincs ülésNagyon szép teljesítmény amit a Zengő csapat produkált idén. Továbbra is a versenyek köré tervezzük a családi hétvégéket! Az anyósom is gyorsabban főz, ha korábban kell ebédelni vasárnap a futam miatt.
Gabika | 2011. november 8. 09:24
Nagyon szeretnék beülni Norbi mellé a BMW-be, hogy aztán menjünk pár kört egy versenypályán (mondjuk pl. a Hungaroringen). Ezt hogy lehet megoldani? Szerintem életre szóló élmény lenne.
Füle Ferenc | 2011. november 7. 22:39
Én nem a miatt vagyok szomorú, hogy ez a 7vége így alakult ahogy, hanem hogy csak ennyi komment van egy verseny után. Itt több ezer biztató üzenetnek kellene lennie. gyerünk emberek a Zengő team a magyar motorsport csúcsa.
papajoe | 2011. november 7. 20:52
Hajrá Norbi!Az okosok szurkoljanak másnak, az igazi drukkerek a csapattal vannak őrömben-búban.
Egy nem ide tartozó téma: nem tudom valaki másnak feltünt-e hogy a közvetítések alkalmával Norbi neve alatt nem szerepel a futamgyőzelem. Kinél lehet panaszt tenni?
Hajrá Norbi, mindent bele Makaó utcáin!
GTS | 2011. november 7. 19:54
Hát tegnap óta nagyon sok okos ember születettSzerintem senki fölött nem kell pálcát törni, főleg nem azoknak a feje fölött akik a WTCC-ben versenyeznek "kis" magyar csapatként és főleg ne azok tegyék ezt akik csak azt látják amit akarnak...
Zengőék és Norbi azért van ott ahol van mert tudják mi a teendő és mikor...vagyis gondolom,mert ha nem így lenne akkor nem lennének ott... Az pedig igenis bevállalós, hogy motorfékkel versenyez, hogy oschesben előzni akar ott ahol szinte lehetetlen, hogy a ringen mindenkit megelőzve próbálkozik és még sorolhatnám...az aki ezeket a momentumokat nem látta az szedje le a netről az egész évadot, szánjon rá fél napot és nézze meg az összeset és számolja ki ha ott-akkor-abban a pillanatban nem az történik akkor most mennyi pontja lenne Norbinak...
Én csak örülni tudok, hogy van kiért ilyen színvonalas versenyekre járni és szurkolni! Annak meg kifejezetten örülök, hogy egy ilyen szimpatikus versenyzőért és csapatért tehetem mindezt!
Hajrá Norbi!!! Hajrá Zengő!!! Hajrá Magyarok!!!
Gabika | 2011. november 7. 11:35
A versenyt akkor élvezem igazán, ha van kiért szorítani. Persze én is akkor és ott szomorú vagyok, hogy nem jönnek össze a dolgok, sőt az egész napom el van rontva. De ennek ellenére boldog vagyok, hogy ott vagytok, és küzdötök is izgulok értetek! Nekem mindegy, hogy hányadikak vagytok a végén!Jövőre nehezebb lesz, mert a BMW a DTM-re koncentrál, még több gyári Volvo lesz és jön a gyári Ford is. De akkor is ott fogok ülni a TV előtt, vagy a Hungaroring lelátóján és végig fogom szurkolni a futamokat.
Hajrá Zengő Csapat! Hajrá Nóóóóóórbi!
Pietro09 | 2011. november 7. 08:12
gyerekek, ne szomorkodjatok!!! igen, jobban is kijöhetett volna ez a hétvége, és igen, ez már a sokadik, és most jön a DE:-az autó, a technika és a hátsókerékhajtás még új a csapatnak
-mint mondtátok, múltkor fontos dolgokat ismertetek meg az autón
-tavaly is hasonló volt a helyzet és mégis nagy vigyor volt év végén
-most jön az a pálya ahol minden megtörténhet, és tavaly az történt h nyertetek!!!
mi veletek vagyunk ha nem is fizikailag de lélekben és a tv előtt mindenképp, és nagyon szurkolunk, a múltat magatok mögött kell hagyni, autóverseny, azonnal előre kell nézni és akkor sikerülni fog!!!
lenyomjuk Poulsent, és megmutatjuk neki h a Magyarok mindenre képesek ha felszívják magukat!!!
HAJRÁ NORBI HAJRÁ ZENGŐ CSAPAT!!!
Sulyok Gábor | 2011. november 6. 21:39
Nórbi és Zengő Team! Na búsúljatok a mai nap miatt mert nagyon jó eredményeket érhettetek volna el ma de ez a motorsport és ez megesik! De mai is megmutattátok a világnak h ki az a Michelisz Norbi és Zengő Team!!!!!!!!Hajrá!!!
Gabika | 2011. november 6. 21:31
Srácok, bármi is történjen, mi nagyon szeretünk titeket. Elhiszem, hogy ez rossz érzés. Minden versenyt nézek, és ez a pechszéria még engem is megvisel - képzelem rátok, milyen hatással lehet. ERRŐL TI NEM TEHETTEK!2 hét múlva újra a TV előtt fogok ülni és nektek fogok szurkolni. HAJRÁ ZENGŐ CSAPAT, HAJRÁ NÓRBI!
u.i: biztos, ami biztos alapon azért egy woodoo sámánt keressetek fel, hátha a szerencse kérdésben közben tud járni.
Ronin_ | 2011. november 6. 20:26
Harcra fel! Győzni kell!:-)Még mindig szopóágon vagyunk, de ez meg fog változni és ezt már tudja a világ. Ha megy az autó, Norbi az élmezőnybe tartozik.
Biztos, hogy Ivánunk is szívta a fogát az első futam első felében, amikor csak utazott Norbi mögött...
mg_gabi | 2011. november 6. 20:15
hát, érdekes év áll a csapat mögött ! A narancs szallag is úgy látom fogyóban vanAz tény, hogy tanulni kell még. A mezőnyben olyan klasszisok vannak, akik már akkor versenyeztek, mikor Norbi még csak tervbe volt... A jobb eredmények pedig igazolják azt, hogy a MI FIUNK is klasszissá fog válni ! Tehetsége megvan, a csapat kiváló, felfogja venni az agresszív versenyzési stílust is idővel, DE ne várjuk mindezt el a második évében!!!
Folyik orba szájaba a válság, deviza hitel, oktatási törvény stb szarságok. A TV-t csak akkor kapcsolom fel, amikor Norbit láthatjuk a futamokon. Végre egy olyan világszinvonalú ikon, akikre büszkék lehetünk a mai fos világban.
Szóval Zengő Team és Norbi, fel a fejjel, csapjatok oda Makaóban, tegyél fel mindent egy lapra, és versenyezzetek egy jót!
Ha nyersz, ha veszítesz, ha letolnak a pályáról, ha lebontod a kocsi elejét, ha dobogón állsz, mi MAGYAROK akkor is veled vagyunk!
Ui: Zengő Zolitol kérném hogy májusban az M3-ason legyen egy külön WTCC sáv, hogy odaérjünk mint a 100.000-en időben
Azért ne felejtsük el hogy Norbi honnan jött, és mióta versenyez! És ez alatt az idő alatt hova jutott! A csapat meg "profi", na jó nem gyári szinten, de értik a dolgukat. Van hova fejlődni, nem idén, nem jövőre de eljön a siker! Ez a verseny így alakult, kész.
Monteiró az utóbbi 5-6 versenyen folyamatosan lezúzatja magát vagy csak lassú, na Ő bevállalós, meg is van az eredménye. Nem is értem mit művel az utóbbi időben. Ha összeadom az elmúlt 5-6 versenyben futott köreit amit túlélt (na jó a Race 1 en befutott), nem biztos hogy kijön egy futam belőle. Tragikus. Ehhez képest Norbi megfontoltabb ám!
friday | 2011. november 6. 19:12
V4J ezt nem biztos,hogy mindenki így látja. Miért nem próbálta volna meg,ha fikarcnyi esélyt is látott rá? Azért azt valljuk be,hogy a kocsiból verseny közben nem azt látod,mint otthon a néző a tv előtt. Amúgy meg Huff ott szorongatta abban a kanyarban. Másrészt nem tudom,hogy miért első évet írsz,de biztos megvan az oka,de nem nagyon értem.
V4J | 2011. november 6. 19:04
mcrea, te melyik futamot nézted eddig?sztem épp ellenkezőleg, túl bevállalós Norbi, ami néha bejön, néha nem.
Mikor a 2. helyen halad és az utolsó kőr célegyenes ráfordító kanyarban még beakarja előzni az élen haladó shevit... az nem bevállalós? temperamentumos? épp ezaz, h nagyon is, ahelyett, h hideg fejjel behozza a tuti 2. helyet...
Sajna volt pár hasonló idén.
De inkább most, az 1.évben legyen, mint mikor a vb címért harcol majd
mcrae | 2011. november 6. 18:30
Az a helyzet,hogy Monteiro ide,fék probléma oda,vagy akár Coronel és Müller.....Norbiba nincs kellő agresszió,ill bevállalós temperamentum,így mindenki átgázol rajta.Mindig alul marad egy adott csatában,jócskán Monteiro elött kéne lenni az összetett pontversenyben.Sajna Be kell lássuk Norbi jó kört tud tiszta pályán futni,de verseny körülmények között legtöbbször nem állja meg a helyét.Hiányzik a vérmesség belöle,nem úgy mint Coronel,Yvan,Tarquiniből.Úgy gondolom az autója megállja a helyét,a csapat is a mezőnyben,de Norbi így ebben a stílusban egyre inkább nem!Tessék jobban bevállalni dolgokat,néha muszáj a :vagy húz,vagy szarik alapon támadni.Sok sikert Macau-ban
GTS | 2011. november 6. 18:29
Szép volt Norbi, szép volt! Az ilyen hétvégék után csak tapasztaltabb és erősebb lesz az ember...!Úgy látszik neked fortuna nélkül kell megvívni a csatát, de sikerülni fog!
Csak így tovább, Makaóban pedig szedd szét őket, vagyis inkább csak kocsikázz az élen
Thé | 2011. november 6. 18:15
Nóóóórbi! Nóóóóórbi! Nóóóóórbi!
Füle Ferenc | 2011. november 6. 16:40
Elnézést az előbbi kirohanásomért.
Füle Ferenc | 2011. november 6. 16:39
Dögölj meg MOL dögölj meg OTP meg dögöljön meg az összes rohadt pénzes multi aki nem lát fantáziát a Zengő csapatban. Mindenki rinyál, hogy a magyar nép nem tart össze. Most van egy kis összetartó kapocs, csak "tőke injekció" kellene nekik, mert a tetű bankok mindig megkapják, ha valaki elejti azt a szót, hogy válság.
Szimoka | 2011. november 6. 16:33
Kiváló a Csapat, kiváló a Pilóta. Amire anyagilag nincs lehetőség, azt pótoljátok hittel. Sikerülni fog.Biztos. Én hiszek benne...
istván | 2011. november 6. 16:29
Sziasztok! Mielőtt nekem estek nagyszerű a csapat !De nézzetek szembe a tényekkel amatőr csapat ! Pénz nélkül mit vártok néha vannak kiugrások de ez a realitás ! Puskás Ferenc mondata: "Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci!" Van egy nagyszerű pilóta de ö sem tud mit kezdeni ha nincs meg a megfelelő technika alatta ! Nem tudnak tesztelni , gondolom nem tudnak mindent kicserélni a kocsin és az alkatrészek sem állnak hegyekben !Ez van ! Lehet balszerencsének hívni de nem az !
Bence | 2011. november 6. 16:00
kitartás, Makaóban majd összejön és begyűjtöd a dupla pontokat!!!
7va2u | 2011. november 6. 15:58
Hajrá NorbiHajrá Zengő Dension Team -akkor is ti vagytok a legjobbak!!!
Stoci | 2011. november 6. 15:27
Ne adjátok fel. Ti vagytok a legjobbak. Egész Magyarország szurkol nektek.Hajrá Norbi
Hajrá Zengő Dension Team
white76 | 2011. november 6. 15:07
Nincs mit tenni ez van, de majd legközelebbLassuk be azért nézzük Norbit mert minden esély meg van arra, hogy összehozzon valami kiemelkedő eredményt. Jó a csapat, Norbi is ügyes csak egy kis szerencse kell.
Akeytronic | 2011. november 6. 14:01
Kitartás! Makaóban minden jóra fordul!
Füle Ferenc | 2011. november 6. 13:41
Mi se szeretnénk a könnyeinket nyelni. Lassan ki lehetne írni a futam előtt, hogy "WTCC csak erős idegzetűeknek" De nem baj srácok mi mindig ott leszünk mögöttetek bármi is történjen. Azért szép küzdelem volt. Külön gratula a szerelő fiúknak.Viszont ez a "BMW nem fejleszt 2012re" kicsit azért aggaszt.
Alonsolya | 2011. november 6. 12:34
Kedves Csapat!Megtaláltam a hiányzó alkatrészt:
http://www.csaladolo.abbcenter.com/weboldal/csaladolo/cikkek/lohere0223.jpg
Innentől kezdve ilyet nem is akarunk látni: "Miss Fortuna valamiért jó ideje nem teszi tiszteletét nálunk."
Balage | 2011. november 6. 12:17
Fel a fejjel csapat!!!!Lesz ez még így se! Reméljük akár már a következő verseny hétvégén...
Ha meg nem majd jövőre...
Mi itt vagyunk és szurkolunk Norbiért és a csapatért mindig minden körülmények között!
Tomchy | 2011. november 6. 11:58
Nehéz mit mondani, ekkora pechszériában. Remélem, Makaóra már nem viszitek.Hajrá Norbi!!!! Mi Veled vagyunk!!!
Sipinho | 2011. november 6. 11:54
Nem könnyü a helyzet :/Macau-ban megkéne nyerni a Yokohama időmérőt, mindkét futamát első helyen zárni és a privátok között legjobb kört futni, úgy hogy Poulsen mindkétszer 4. vagy rosszabb vagy pedig nem szerez pontot egyszer.
Attól tartok hogy Turkington miatt raknak még 10kg-t a BMW-kbe ha nem többet...
HAJRÁÁ NOORBIII !!! HAJRÁ ZENGŐŐ DENSION TEAM !!!!
V4J | 2011. november 6. 11:10
Valaki tudna adni egy linket ahonnan a futamokat le tudom tölteni?NAgyon hálás lennék!
Köszi előre is!
A szerencse forgandó!
És ne felejtsük el, h mi két futammal kevesebbet mentünk, hisz az 1. hétvégén nem volt még kocsink! és így is harcolunk az 1. helyért!
Azért ez nem semmi!