Norbi beszámol, 2. rész. Időmérő

2010. március 13. 11:28 | +1 hozzászólás  szerző: Michelisz Norbert

A szombat reggeli első szabadedzés előtt nem sok megbeszélnivaló maradt már. Az elmúlt közel 5 hónap, amit versenyautón kívül töltöttem, nem bizonyult hátráltató tényezőnek, bár az autó határait még nem igazán feszegettem. Kiváncsian vártam, hogy bevált-e az a pár apró módosítás, amit még előző este eszközöltek a szerelők.

A szombati első szabadedzés volt az első etap, ahol mindenki már jelölt gumikkal kellett, hogy a pályára hajtson. Így ez a menet árult el a legtöbbet arról, hogy ki körülbelül hol áll új gumikon. Az első 15 percben, amíg a gumik frissek voltak, megpróbáltunk egy időmérő szimulációt futni. Aztán az idő előre haladtával az autó beállításait is a gumikopáshoz igazítottuk, ennek következtében finom átmenettel a szabadedzés végére már félig versenybeállítást próbáltunk.

Az eredmény meglepően jó volt, 8 tizedet sikerült javítani a legjobb körömön, ráadásul úgy, hogy a legjobb körömet az edzés 14. percében futottam meg, amikor a gumik már nem voltak 100%-os állapotban. Ugyan a pályát kicsit lebecsültem tanulási idő szempontjából a csupán 9 kanyarjával, de a második fél óra után úgy éreztem, hogy semmi lemaradásom nincs azokkal szemben, akik már pár évet versenyeztek itt.

A boxban aztán meglepődve láttam, hogy alig 4 tizeddel voltam csak lemaradva az első helytől, ráadásul az 5. helyen végeztem és a leggyorsabb SEAT-os versenyző voltam. Mindent összevetve azonban nem voltam teljesen elégedett. Az autó új gumikon túlságosan idegesnek tűnt a pálya gyors részein, viszont a gumik kopásával egyre inkább helyreállt a balansz.

A 2. szabadedzés aztán teljesen a versenyfelkészüléssel telt. A gumik már nem voltak olyan állapotban, hogy egy igazán gyors kört fussak, ugyanis ugyanezeket használtam az előző etapban is. Mérnököm, Arnau pedig eldöntötte, hogy a maradék 3 szett gumiból már nem használunk fel egyet sem, a picit ideges viselkedést pedig az időmérő alatt korrigáljuk.

Az első pár körön megpróbáltam az első kanyart belülről megfékezni, hogy kitapasztaljam, mennyire fékezhetek későn a repülőrajt után. Miután éreztem, hogy az autó kopott gumikon is versenyképes és konstans időkre képes úgy döntöttem, hogy a lehető legtöbb kört teszem meg az időmérő előtt.

Az ezt követő 3 órában megpróbáltam a gondolataimat a lehető legmesszebb terelni a versenypályától. Az összes információ a fejemben volt addigra, ami egy sikeres időmérőhöz kellett. Ráadásul Arnau elmondása szerint a rajtsorrendet úgy is az dönti majd el, hogy ki milyen szélárnyékot fog ki. A csapattárs hiánya itt egyértelműen hátráltató tényező.

Nem volt mit tenni, egyszerűen követni kell a többieket, az SR-Sport 6 autós vonatára kockázatos lett volna „felülni” hetediknek, ugyanis nagy valószínűséggel utolértem volna az utolsó autót az addigi teljesítményeket látva.

Az időmérő első felében, a legelső pillanatban a pályára hajtottam, ugyanis nem volt egyértelmű, hogy a következő pillanatokban elered-e az eső vagy sem. Végül egy szélárnyék nélküli közepes körrel a lista élére ugrottam, de ekkor mindenki tudta, hogy ez nem biztos, hogy elég lesz a 2. szakaszba való bejutáshoz. Visszahajtottam a boxba, tudtam, hogy az autó sokkal többre képes és felkészítettem magam egy következő próbálkozásra.

A vége előtt pár perccel aztán jött az utasítás, hogy azonnal induljak, ugyanis a 3 Chevy a pályára hajt. Ideális feltételek mutatkoztak egy jó körhöz, ha utol tudom őket érni a kivezető kör végéig. Alain Menu mögött sikerült aztán egy épkézláb időt futnom, amivel biztosított volt a továbbjutás, ráadásul ismét leggyorsabb SEAT-os versenyzőként.

Az időmérő második felét aztán önbizalommal telve kezdtem. 2 próbálkozást terveztünk, amiből az elsőre már csak kopott gumik maradtak, sajnos ez – még ha akkor nem is sejtettem - döntött a hétvégémről. Az első gyors körön a 8-as kanyar kijáratát egy picit szélesen vettem, az autó alja keményen a földhöz ért, és a padlólemez első fele leszakadt az autóról.

Mit sem sejtve a boxba hajtottam, azonnal felkerültek az új gumik és ismét a pályára mentem. A gyors körön aztán éreztem, hogy már az egyenesben minimálisan veszítek Tarquinihez képest, de nem gondoltam semmi rosszra. Az utolsó előtti kanyarban aztán utolért a padlólemez hiánya.

Később a telemetriából kiderült, hogy hiába voltam új gumikon az utolsó gyors körön, a sebességem másfél km/h-val kevesebb volt a 8-as kanyar bejáratánál, ennek ellenére keresztbeállt az autó és nem volt már mit tenni, szerencsére az autót nem törtem jobban össze és egy 10. hellyel a zsebemben várhattam a másnapi rajtot.

Folytatása következik... 

Hozzászólások

Web | 2010. március 14. 09:38