Szomorú vasárnap, ünneplő magyarokkal
2010. augusztus 1. 14:30 | +10 hozzászólás szerző: Juni György

Hát, Norbi kiesett a negyedik körben az első futamban. A másodikban a 14. lett. Szívszorító ezt leírni, főleg úgy, hogy a lelátókon leginkább magyarok ültek, akik szerettek volna velünk ünnepelni, de Michelisz a sóderben végezte, Turkington és Muller fogta satubat a Safety Car fázis után, ahol ráadásul olyan rajtot vett, hogy szegény brit bajnok csak nézte, ahogy Norbi elmegy mellette.
A futam rajtja tulajdonképpen jól sikerült, megúsztuk a törést, igaz Farfus mögé beszorulva várta Michelisz a fordulót, pedig lett volna még power, de akkor meg nem zárja az ívet és becsusszanhatott volna valaki, maradt a szűk forduló kicsit lassabban.
Gené hatalmasat rajtolt, bukott is egy pozíciót Norbi miatta, ahol Yvan Muller kezdte osrtomolni hátulról. Nagyon kemény volt a francia, de a magyar fiú sem volt lekvár, rendre visszapofozta a tolakodó Chevyt. Aztán, Gené, Coronel, Barth esett be a sóderbe és jött a Safety Car. Két kört töltöttek mögötte, aztán jött a remek új rajt, ahol Norbi kicsit otthagyta a legendás BMW-t, de csak az első fordulóig tartott az öröm, az angol visszatért Norbi mellé, kapott szegény jobbról tőle, balról Mullertől, majd derékszögben álló kerékkel a sóderben végezte. Az ötödik helyért ment a bruszt, csak ezt hárman is akarták egy időben. Muller is ráment erre a kalandra, a boxban végezte.
Láthatták élőben is, hiába várjuk, hogy tiszta, lépésről lépésre gyorsuló hétvégénk legyen egy nagy villantással, egyszerűen nem jön. Hogy jönne? Magától? Vagy komolyan elhisszük, hogy valaki ez föntről irányítja? Ugyan!
Azonnal magunkba kell szállnunk, elemezni a hibáinkat, alighanem elkerülhető bukta volt ez. Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag Norbi hibázott, inkább úgy mondom, megnézném hat év múlva, hogyan viselkedett volna ebben a helyzetben. Ha elveszi, ketten is megelőzik, de akkor még mindig versenyben marad, és elölről rajtolhat a második futamon. Ezt most így oldotta meg, vagy inkább így alakult, nem volt szerencsés ez tény.
Körben mindenhol magyar zászlók, kígyózó sorok Norbi autogramjáért és olyan szeretet özön, amivel még soha nem találkoztunk. Végtelenül megható volt minden érintésük, kézfogásuk, paskolásuk a vállunkon és végtelen csalódottság volt, hogy nem tudtuk megmutatni élőben, hogy mit tudunk valójában. Őszintén mondom, sok helyen voltam már, ahol magyarokért szorítanak, de ez valami olyan személyes, földöntúli érzés, hogy itt voltak, hogy bátorítottak, drukkoltak nekünk, hogy le sem lehet ezt írni.
Öt perc van helyrerakni az autót, aminek nem nagyon van kereke, konkrétan kitört. Férfias játék, nem mondom. 10 perc és indulunk, most jött az üzenet! Fantasztikus ez a csapat, meg lehetett csinálni!
A 15. pozícióból indultunk a második futamon, köszönhető annak, hogy a csapat bevállalta, hogy nem töri meg a parc fermé szabályt. Ez azt jelenti, hogy a futás után az autókhoz érni tilos. Öt perc van a szerelésre, megszeghető ha feloldják, csak azonnal hátra sorolnak. Nem sodortuk magunkat nagyobb hátrányba, estek ki korábban is, így nem a tök utolsó helyről indulhattunk.
De ez az öt perc, hát, ilyet az életemben nem láttam. Egy kitört kereket öt perc alatt megcsinálni…., le a kalappal a fiúk előtt. És akkor a fincsiség, Norbi kihajtott a boxból és kattogva elindult a pályára. A csapat azonnal meg is állította a féltengely furcsa hangja miatt. És? És akkor még egy féltengely csere is! Csúcsszuper! Még valami? Esetleg a váltót ne szőkítsük ki?
Jordi, a vezetőszerelőnk azonnal bontani kezdett, ömlött róla a víz a forró autó alatt. Arnau közelről harsogta a teendőket. Azonnal előkerült az új féltengely és kb. egy perccel a zárás előtt kezdődött a beszerelés. A rajt csúszott öt percet, alighanem miattunk is, későn kaptuk meg az autót, jogosan reklamáltunk.
Kész! A kocsit a csapat utolsó leheletével még meglökte, és láttam rajtuk, legszívesebben elterülnének hanyatt, Krisztusban a meleg aszfalton. De nem lehet. Norbi lassan a rajtrácson, közben harminc fok, atom rohanás a rajtrács végére. Nagyon messze volt.
Michelisz már a pálya felénél jelzi, hogy a kormány balra áll, de nagyon, mellette olyan holtjátéka van, mint egy TLX Dacianak 89-ben. Így, gyorsan menni, előzni? Há’, hogy? Nem volt idő állítani, de könyörgöm, öt perc alatt egy futómű, meg egy féltengely. Maga a csoda, hogy végül a 14. helyre be tudta hozni az autót.
Remek volt az állórajt, de a második körben Bennani is meglökte, ki is csúszott, elmentek megint vagy hárman és kezdhette elkeseredett harcát a lötyögő TDI-vel. Magyar zászlók előtt, hol könnyező, hol tapsoló honfitársaink szeme láttára, az utolsó helyeken kellett mennünk, de mentünk! Itt menni kell, mert a boxban nem jár pont az ácsorgásért.
Michelisz Norbert, mint egykoron a jamaicai bob csapat a bukás után, szinte a vállán hozta be az autót, javított egy pozíciót, küzdött, előzött, de ma ennyire telt és nem többre. Felejtsék el a csapatépítő tréningeket és csináljanak egy WTCC-s csapatot. A katalán izzadságcseppek a magyarral keveredtek a futam után. Nem is értettük ki mit beszél, milyen nyelven, csak fogtuk egymást egy-egy pillanatra. Mintha egy szőnyegbombázást éltünk volna túl, így közösen.
Összenéztünk és újra éreztük valami olyat építettünk magunknak, amit nem lehet kizárólag számokban, köridőkben mérni. Minden egyes kör minket és Micheliszt építi. Tudjuk, érezzük, mestere lesz szakmájának, a csapat meg jobb aligha tud lenni. Esetleg a legjobb.
Sokat kell még dolgoznunk ehhez, de minden lépésünk dupla távolságra visz, ha velünk vannak, itt vannak. Ha megkönnyezték ezt a vasárnapot, nem csodálkozom, Wéber után Micheliszt is lenullázták a sporik, de érezzük, tudjuk, erősödünk. Nem mehet ez így sokáig!
Hála mindenkinek, aki velünk volt élőben, vagy a tévék előtt. Felejthetetlen szombatot töltöttünk itt, a vasárnapot éppen most menti meg egy szeretetteljes magyar vastaps a boxunk előtt. Ha nem hagyják abba, én besírok! Mondjuk, ez egy dobogós helyezésnél is esélyes.
Hajrá, Németországban!
1. futam
|
POS
|
NO
|
DRIVER
|
NAT
|
CAR
|
TIME
|
LAPS
|
GAP
|
KPH
|
|
1
|
7
|
Robert HUFF
|
GBR
|
Chevrolet Cruze
|
28:46.901
|
12
|
135.16
|
|
|
2
|
1
|
Gabriele TARQUINI
|
ITA
|
SEAT Leon TDI
|
28:47.697
|
12
|
0.796
|
135.09
|
|
3
|
8
|
Alain MENU
|
SUI
|
Chevrolet Cruze
|
28:48.937
|
12
|
2.036
|
135.00
|
|
4
|
10
|
Augusto FARFUS
|
BRA
|
BMW 320si
|
28:49.246
|
12
|
2.345
|
134.97
|
|
5
|
11
|
Andy PRIAULX
|
GBR
|
BMW 320si
|
28:59.775
|
12
|
12.874
|
134.16
|
|
6
|
29
|
Colin TURKINGTON
|
GBR
|
BMW 320si
|
29:00.103
|
12
|
13.202
|
134.13
|
|
7
|
17
|
Michel NYKJAER
|
DEN
|
SEAT Leon TDI
|
29:01.157
|
12
|
14.256
|
134.05
|
|
8
|
20
|
Darryl O'YOUNG
|
HKG
|
Chevrolet Lacetti
|
29:02.368
|
12
|
15.467
|
133.96
|
|
9
|
24
|
Kristian POULSEN
|
DEN
|
BMW 320si
|
29:02.581
|
12
|
15.680
|
133.94
|
|
10
|
3
|
Tiago MONTEIRO
|
POR
|
SEAT Leon TDI
|
29:03.425
|
12
|
16.524
|
133.88
|
|
11
|
26
|
Stefano D'ASTE
|
ITA
|
BMW 320si
|
29:05.681
|
12
|
18.780
|
133.70
|
|
12
|
25
|
Sergio HERNANDEZ
|
ESP
|
BMW 320si
|
29:07.806
|
12
|
20.905
|
133.54
|
|
13
|
18
|
Fredy BARTH
|
SUI
|
SEAT Leon TDI
|
29:08.264
|
12
|
21.363
|
133.50
|
|
14
|
15
|
Franz ENGSTLER
|
GER
|
BMW 320si
|
29:09.385
|
12
|
22.484
|
133.42
|
|
15
|
21
|
Mehdi BENNANI
|
MAR
|
BMW 320si
|
29:11.151
|
12
|
24.250
|
133.28
|
|
16
|
19
|
Harry VAULKHARD
|
GBR
|
Chevrolet Lacetti
|
29:13.455
|
12
|
26.554
|
133.11
|
|
17
|
16
|
Andrei ROMANOV
|
RUS
|
BMW 320si
|
29:25.923
|
12
|
39.022
|
132.17
|
|
18
|
33
|
Fabio FABIANI
|
ITA
|
BMW 320si
|
30:11.773
|
12
|
1:24.872
|
128.82
|
|
Not Classified
|
||||||||
|
6
|
Yvan MULLER
|
FRA
|
Chevrolet Cruze
|
30:13.718
|
6
|
N.C.F.
|
64.34
|
|
|
5
|
Norbert MICHELISZ
|
HUN
|
SEAT Leon TDI
|
8:50.443
|
3
|
D.N.F.
|
110.00
|
|
|
4
|
Jordi GENE
|
ESP
|
SEAT Leon TDI
|
0
|
D.N.F.
|
N/A
|
||
|
2
|
Tom CORONEL
|
NED
|
SEAT Leon TDI
|
0
|
D.N.F.
|
N/A
|
||
|
Fastest Laps
|
||||||||
|
10
|
Augusto FARFUS
|
BMW 320si
|
2:12.167
|
4
|
91.44mph
|
147.16
|
||
|
24
|
Kristian POULSEN
|
BMW 320si
|
2:13.197
|
5
|
90.73mph
|
146.03
|
2. futam:
|
POS
|
NO
|
DRIVER
|
NAT
|
CAR
|
TIME
|
LAPS
|
GAP
|
KPH
|
|
1
|
11
|
Andy PRIAULX
|
GBR
|
BMW 320si
|
22:22.054
|
10
|
144.93
|
|
|
2
|
29
|
Colin TURKINGTON
|
GBR
|
BMW 320si
|
22:24.308
|
10
|
2.254
|
144.69
|
|
3
|
8
|
Alain MENU
|
SUI
|
Chevrolet Cruze
|
22:25.407
|
10
|
3.353
|
144.57
|
|
4
|
7
|
Robert HUFF
|
GBR
|
Chevrolet Cruze
|
22:27.401
|
10
|
5.347
|
144.35
|
|
5
|
10
|
Augusto FARFUS
|
BRA
|
BMW 320si
|
22:27.778
|
10
|
5.724
|
144.31
|
|
6
|
3
|
Tiago MONTEIRO
|
POR
|
SEAT Leon TDI
|
22:29.555
|
10
|
7.501
|
144.12
|
|
7
|
20
|
Darryl O'YOUNG
|
HKG
|
Chevrolet Lacetti
|
22:32.266
|
10
|
10.212
|
143.83
|
|
8
|
18
|
Fredy BARTH
|
SUI
|
SEAT Leon TDI
|
22:33.752
|
10
|
11.698
|
143.68
|
|
9
|
26
|
Stefano D'ASTE
|
ITA
|
BMW 320si
|
22:34.635
|
10
|
12.581
|
143.58
|
|
10
|
2
|
Tom CORONEL
|
NED
|
SEAT Leon TDI
|
22:38.638
|
10
|
16.584
|
143.16
|
|
11
|
25
|
Sergio HERNANDEZ
|
ESP
|
BMW 320si
|
22:41.287
|
10
|
19.233
|
142.88
|
|
12
|
6
|
Yvan MULLER
|
FRA
|
Chevrolet Cruze
|
22:42.070
|
10
|
20.016
|
142.80
|
|
13
|
4
|
Jordi GENE
|
ESP
|
SEAT Leon TDI
|
22:42.609
|
10
|
20.555
|
142.74
|
|
14
|
5
|
Norbert MICHELISZ
|
HUN
|
SEAT Leon TDI
|
22:42.891
|
10
|
20.837
|
142.71
|
|
15
|
21
|
Mehdi BENNANI
|
MAR
|
BMW 320si
|
22:44.123
|
10
|
22.069
|
142.58
|
|
16
|
19
|
Harry VAULKHARD
|
GBR
|
Chevrolet Lacetti
|
22:45.894
|
10
|
23.840
|
142.40
|
|
17
|
16
|
Andrei ROMANOV
|
RUS
|
BMW 320si
|
23:14.363
|
10
|
52.309
|
139.49
|
|
18
|
1
|
Gabriele TARQUINI
|
ITA
|
SEAT Leon TDI
|
17:57.111
|
8
|
2 LAPS
|
144.46
|
|
19
|
24
|
Kristian POULSEN
|
DEN
|
BMW 320si
|
18:12.927
|
8
|
2 LAPS
|
142.37
|
|
20
|
33
|
Fabio FABIANI
|
ITA
|
BMW 320si
|
19:22.898
|
8
|
2 LAPS
|
133.80
|
|
Not Classified
|
||||||||
|
15
|
Franz ENGSTLER
|
GER
|
BMW 320si
|
9:09.638
|
4
|
D.N.F.
|
141.55
|
|
|
17
|
Michel NYKJAER
|
DEN
|
SEAT Leon TDI
|
0
|
D.N.F.
|
N/A
|
||
|
Fastest Laps
|
||||||||
|
1
|
Gabriele TARQUINI
|
SEAT Leon TDI
|
2:12.737
|
2
|
91.05mph
|
146.53
|
||
|
20
|
Darryl O'YOUNG
|
Chevrolet Lacetti
|
2:13.434
|
2
|
90.57mph
|
145.77
|
WTCC 2010






















figyeli.
Hozzászólások
Adamik István | 2010. augusztus 2. 23:54
SZIASZTOK!!! Mi is kintvoltunk ketten egy kolégámmal,mind két napon. gyönyörü helyen van a pálya.Jó volt a hangulat! Nagyon élveztük,sok magyar volt,első kép a parkolóban Ford Transit hátulját teljesen beteritő HAJRÁ NORBI felratú Magyar zászló
banyikj | 2010. augusztus 2. 21:08
sziasztok valaki nem vette fel a futamokat? érdekelne a link. Esetleg nincs vhová feltöltve?
banyikj | 2010. augusztus 2. 21:08
sziasztok valaki nem vette fel a futamokat? érdekelne a link. Esetleg nincs vhová feltöltve?
Sipinho | 2010. augusztus 2. 17:35
Ugye meglett ovva ez a büntetés mert ezek a birok nem tudom mit néztek
neilszab | 2010. augusztus 1. 22:17
Vkinek nincs meg a futam?Nemrég értünk haza Brno-ból, és nagyon jó lenne megnézni, hogy mi jött át abból a közvetítésen keresztül, ami a pályán és a lelátón történt, no meg bepótolni a kimaradt jeleneteket a futamról.
Azt hiszem sokan megköszönnénk, ha vki adna egy linket!
Konig74 | 2010. augusztus 1. 20:30
"A drop of grid position was also awarded to Norbert Michelisz for the collision with Colin Turkington after the restart of the first race. In this case the penalty will be applied at the next race in Oschersleben."Ugye ez csak vicc? Turkington csúszott le az ívről, és így szorította le Norbit!
Oszko Nándor Péter | 2010. augusztus 1. 19:47
Kint voltunk mind a két nap Brnoba! Nagyon jo hogy ilyen közvetlen mindenki a csapatba! Lehet én voltam talán a legboldogabb hogy ott lehet veletek a pitbe a rajtrácson! Nagyon jo volt szurkolni azokkal a magyarokkal akik csak azért jöttek hogy megnézzenek titeket és Norbit! Sajnos a futam nem ugy jött össze ahogy szerettük volna de ez autoverseny tecnikai sport! további sok sikert kivánok! Köszönöm Zengö Zoltánnak mindent! És nem Zolibá hanem Zoli!
Turkburk | 2010. augusztus 1. 19:38
Norbi és a csapat mindent megtett, sőt kiemelkedő teljesítményre volt képes és ez a fontos. A többi már nem rajtatok múlt. Ez viszont nagyon szomorú. Nagyon jó volt osztozni az örömötökben szombaton! A legjobb csapat és a legjobb szurkoló tábor a 19-es boxnál volt! A jó hír, hogy van még 4 futam a dobogót megszerezni. HAJRÁ NORBI, HAJRÁ CSAPAT!
Csarankó Csaba | 2010. augusztus 1. 16:25
Gratulálok a csapatnak és Norbinak is! Kitartás!
Landi Gábor | 2010. augusztus 1. 15:30
Tisztelt Juni György: köszönet ezért az írásért, most elmorzsolok én is pár könnycseppetBízom benne, hogy egyszer minden összejön, és akkor a magyar himnusz alatt sírhatunk!