Wéber nem okozott meglepetést, ellenben Birizdó igen
2010. September 3. 18:03 | +2 comments

Wéber Gábor hozta a várt eredményt, így az övé a pole pozíció a holnapi futamon. Három körrel az időmérő leintése előtt Birizdó a harmadik volt, de megelőzet őt csapattársa da Costa és az orosz Dudukalo. Larini csak a 11.
Nagyon szorosra sikeredett a németországi időmérő, Wéber és Rossi között csupán 0,147 másodperc a különbség. A mezőny legnagyobb meglepetését Birizdó Imre okozta, aki ugyan a szabadedzésen nem ment jól, az ötödik helyről rajtolhat holnap.
Wéber Gábor:
Ez a legkisebb előny, amit ki tudtam hozni magamból és az autómból. Ennél jobbat nem tudtam. A pályán könnyű piciket hibázni, ami végzetes lehet. Amikor volt jó két szektor, akkor a harmadikat biztos elrontottam.
Viszont az autó sokkal jobb volt, mint a szabadedzés után, de ennél sokkal nagyobb előnyt ki kellett volna autóznom. Annak nagyon örülök, hogy magvan az első hely és a belső oldalról indulok.
Nagyon örülök Duarte és az Imi eredméynénak, főleg az Imiének. Amikor azt mondta a Norbi a rádión, hogy a harmadik, azt hittem, hogy rosszul hallok.
Murray a kilencedik, biztos, hogy a nyolcadik helyre fog hajtani holnap, Andrea viszont ott van a 11.helyen. Nem tudom, mi lesz holnap. Itt is nagyon nehéz lesz előzni és még ki kell találni, milyen beállításokkal menjek holnap.
2010, Oschersleben - SLEC, Szabadedzések
Végeredmény:
EuroCup



















































figyeli.
Comments
Habor92 | 2010. September 4. 11:22
HmmÉrik a jövő évre az hogy Norbi Gabi páros
Szép munka csak így tovább
gry | 2010. September 3. 19:05
Nagy gratula nektek!!!!!!!!!!!!!Csapjátok szét a szájukat!