WTCC by night

2010. március 6. 03:54 | +17 hozzászólás  szerző: Juni György


Curitiba

WTCC by night

Kiszállnak a szupersztárok a versenyautóból és izzadtan bevetik magukat a brazil éjszakába? Folyik a hátukon a pezsgő? Limbóznak az utcán, buliról bulira? Nos, nem. Kicsit sem. A WTCC by night egészen másról szól. Tudják, pontosan mit csinál egy versenymérnök? Tudják, mi történik a futamok után a limbó helyett? Elmesélem, de nem nagyon fogják elhinni, pedig igaz.

A hivatalos programok végén ezen a hétvégén a tanulásé a főszerep. Az izzó autó szépen lenyugszik, mérik, húzzák, nyúzzák a versenybírók, hogy technikailag oké-e? Amikor megérkezik az ellenőrzésekről, Jordi – ő a vezetőszerelő – megnyitja a szeánszot egy 12-es imbusszal és nekilát bontani. Alig térek magamhoz, már lóg minden a verdáról, fiaink lelkesen fetrengenek alatta, ugyanis minden eddigi eltitkolt info elő kell, hogy kerüljön. Megtanultam, mindig az egyszerűbb megoldás a tuti. Mondom ezt pl. a futómű állításra is. Korábban lézerrel, és látványosan nyomtuk ezt az ipart, úgy nézett ki az autó olyankor műszerekkel felszerelve, mint egy tudományos karikatúra. Nos, a világbajnok csapat szerelője benyúlt a zsebébe és lazán kidobott egy spárga végén lógó ingát és közölte, ez a lézernél is pontosabb. Nem akartam mondani, hogy a parittya is pontos, mégis AK47-el lövik egymást a rossz fiúk. Megtanultuk a folyamatot, szinte vicces. Elővett egy digitális szögmérőt, odatámasztotta és jött az adat. Spárga, inga, szögmérő. Értik. A világbajnokságon.

Arnau, Norbi mérnöke, nyitja a laptopot és kezdődik a kiscsoportos foglalkozásuk Norbival. A letöltött adatokat azonnal továbbítják a SEAT Sport szerverére, így itt a boxokban minden mérnök és versenyző wifin elérve, látja az okosságokat! Norbi, egy gombnyomásra ránthatja a laptopjára pl. a világbajnok Tarquini mai adatait, és persze Ő is a miénket. A teszt után át is jött a bajnok mérnöke és Norbit lapogatta, szép munka, szép munka. Azért ez a feltöltősdi nagggyon kemény. Fontos ez a SEAT-nak is, együtt tudunk menni a többiek ellen úgy, hogy nem is vagyunk egy csapat. Nagy találmány.

Arnau, méterről, méterre elemez. Előre gyártott programlista figyel, mindig ugyanazt csináljuk. 1 kör, 5. kör, 4. kör és box. Minden stop után értekezik Norbival a rádión. Norbi mondásait fölírja, és ha változtat a beállításokon, azonnal faggatja és jegyzetel, mit mond Michelisz? Miután minden körről mindent fölír: guminyomás, futóműállás, aszfalthőmérséklet, és körbe a nyomásértékek és mit mondott a driver, jöhet az analízis. Utána szembesíti a mondásaival a versenyzőt a papírból és kialakul az autó végleges, aktuális set up-ja. Ehhez van saját, a telemetriával szinkronban futó belső kamerája minden mozzanatról. Lelkesen magyaráz a féktávokról, gázpedálállásról és mindenről. Annyira, hogy még a rajtot is magyarázza, mikor mit engedjen, kuplung, gáz, kézifék, őrület.

 

Bele kellett kotyognom az előadásba:
- Arnau, azt mondtad korábban soha nem vezettél versenyautót. Ezt a TDI-t végképp. Honnan tudod, hogy kell rajtolni? Honnan tudod, mit kell érezni, mit, mikor kell engedni, húzni?
- Dzsorzsíí – így hív – hát, látom a számokat, adatokat!
- Aha! – szuper, akkor most eltolom a biciklit.

Ne mondják meg neki, én is látom a számokat, de a repülőt idefele nem én vezettem. Na, majd visszafele!
Ha vége a vagy kétórás konzultációnak, Arnau megírja az autó beállítási lapját és átadja nyomtatott formában a színes kavalkádot a vezetőszerelőnek. Ezt kérem beállítani! Nincs gond, hogy ki mire emlékszik, ki mit mondott. Minden le van írva, mindenki egy dolgot csinál, egy dologért felel, de azért nagyon. Nincs baki. Nem fér bele. Ezután papír másolata megy az archívba, ha jövünk még, ne legyenek kérdések mi volt régen.

Szóval, akkor mondom a végét. 15.30-kor fejeztük be a futamot és most 20.30-kor zárunk, úgy, hogy semmi baja sem volt az autónak és ezt tudtuk is. Norbi, minden körét fejből vissza tudja már mondani, de lassan én is. Őrület ez a profizmus. Nem megy másként. Akkora a gyárak és versenyzők közötti verseny, hogy ezek az elemzéssel eltöltött órák, holnap, na, jó otthon már ma, komoly tizedeket hoznak.

Persze, a többi csapatnál is ez van. Mindenki pofozgat, csavarokat húz, és futóművet állít. A matricázásról ne is beszéljünk. Égnek a lámpák a boxokban a korom sötét brazil éjszakában. Csoda a hangulat.

 

Félig éhen halva, este, egy jó kezdés után beültünk a buszunkba, ami, úgy néz ki, mint ami benéz. Legyen meglepetés, mi is az. Az külön anyag lesz és letöltési rekord is egyben! Üvöltve röhögtünk, amikor Zengő Zoli elénk állt vele. A legnagyobb orcák lettünk ezzel az autóval, amivel itt közlekedünk. De az már egy másik mese.

Nézzék az időmérőt holnap az Eurosporton, a programot láthatják az oldalunkon, csak kapcsoljanak oda időben. Norbi olyan gyors lesz, hogy nem fogják látni. Putty. Végem. Megyünk limbózni.


WTCC 2010

További híreink:

Szerda 10:10. Michelisz pontokat remél Ausztriától tovább »
2012. május 11. 09:41. A 27-es kormánya mögül tovább »
2012. május 10. 10:47. Inside WTCC - 2012 Hungaroring tovább »
2012. május 8. 13:54. 2012 Hungaroring - Lotus Ladies Cup/Galéria tovább »
2012. május 8. 11:07. Karambol után örömkönnyek tovább »
2012. május 7. 14:21. 2012 Hungaroring - Wéber Gábor tovább »

Hozzászólások

nado | 2010. március 6. 14:12

az autosport.com-rol:
...
For much of the half-hour session, the top five cars were covered by just 0.4s, with Norbert Michelisz's diesel SEAT joining the fray. But in the last five minutes both Farfus and Priaulx improved their times, with the Brazilian coming out on top by just 0.012s.

Huff remained ahead of Menu - by 0.014s - with Michelisz's Zengo-Dension car the only other in the 1m24s and therefore at the head of the new rookie class.

HAJRAAAA!!!!!!!!!!!

Dombrády Zsolt | 2010. március 6. 14:09

http://www.mstworld.com/timing/livetiming.htm?series=wtcc

egy érdekes link:-)))

Dombrády Zsolt | 2010. március 6. 14:05

:-)))) egy ismeretlen pályán

Dombrády Zsolt | 2010. március 6. 14:03




1 10 FARFUS BRA
1:24.578
2 11 PRIAULX GBR
1:24.590
3 7 HUFF GBR
1:24.769
4 8 MENU SUI
1:24.783
5 5 MICHELISZ HUN
1:24.893
6 1 TARQUINI ITA
1:25.016
7 4 GENE ESP
1:25.041
8 6 MULLER FRA
1:25.116
9 3 MONTEIRO POR
1:25.156
10 2 CORONEL NED
1:25.303
11 17 NYKJAER DEN
1:25.737
12 20 O'YOUNG HKG
1:25.797
13 18 BARTH SUI
1:25.991
14 21 BENNANI MAR
1:26.000
15 15 ENGSTLER GER
1:26.231
16 25 HERNANDEZ ESP
1:26.298
17 26 D'ASTE ITA
1:26.362
18 19 VAULKHARD GBR
1:26.517
19 16 ROMANOV RUS
1:28.320




Szabi | 2010. március 6. 13:41

Látom Norbi kezdi kiismerni ezt a pályát is

Börte | 2010. március 6. 13:40

Biztosan én csinálok vmit rosszul de a képek csak Download helperrel jönnek le, akkor viszont válogatás nélkül lejön mind, nem csak az, amire szükségem van.
De nagyon-nagyon jó képek!!!
Felrakhatom őket a facebookos Zengő Fan Club-ba is?

SZELLJR | 2010. március 6. 13:36

1.24.893!!!!!EZZEL AZ 5 IK ,S A LEGJOBB SEAT OS...HIHIHI MEGOORULNEK A SEATNAL A "NAGYOK"...EZ IGEN!!

admin | 2010. március 6. 12:42

az oldalon lévő képek letölthetőek, valamint a michelsz.com és a facebook oldalon is vannak képek, adatok, versenyzői pályafutást.
jó böngészést.
köszönjük az észrevételeket, a segítséget és a támogatást NEKTEK!
regisztráljatok és kövessétek a híreket, a következő versenyre meglepetésekkel szolgálunk.
jóhétvégét, jószurkolást!

Szabó Ildi | 2010. március 6. 11:57

Hello, a szövegek sorkizártban vannak, nem tudom, mi a gond. Megnézem majd...


Máth Dávid | 2010. március 6. 11:32

Ha már ilyen sokan összejöttönk nekiugorhatnánk a Norbiról szóló wikipédiás cikknek. Valamicske pár rövid sor már most van róla, de ez lehetne sokkal, sokkal szebb is. http://hu.wikipedia.org/wiki/Michelisz_Norbert
Nem tudom az adminok mennyire olvassák itt a hozzászólásokat ám ha nem lenne nagy kérés: Nem tennétek fel valami képet a wikipédia rendszerébe Norbiról, amit illuszttációként használhatnánk?

emerico | 2010. március 6. 11:22

Nagyon tetszenek ezek az írások, rendkívül jó a fogalmazás, a humor, pont annyi amennyi kell. Az eredményeket pedig csak tátott szájjal lehet követni, mind a csapat mind a versenyző a világ elitjéhez tartozik már!

Rácz Gergő | 2010. március 6. 10:13

Sok sikert, nagyon jók ezek a cikkek is! Egy apróbb észrevétel, a szöveget tegyétek sorkizártba, úgy sokkal jobban néz ki

Szabi | 2010. március 6. 09:38

sok szerencsét, drukkolunk

Dombrády Zsolt | 2010. március 6. 09:33

jóóó lesz ez a mai nap is nyugi srácok:-))))jóóó lesz ez a mai nap is nyugi srácok:-))))

Börte | 2010. március 6. 07:55

Ja, és engem is nagyon érdekel a busz!

Börte | 2010. március 6. 07:54

"Milyen biciklit?!?! Hát nem autóval jöttél?!?!" - kérdezte szlengben kissé járatlan nagyanyám nagybátyámat, aki szintén eltolta a járgányt annó
Azért ez az AK47-es naggggyyyyon kemény! Nem lehet, h annyi előnye van, hogy gyorsabb, mint a parittya?
Szép napot és sok sikert mára is!

Akeytronic | 2010. március 6. 07:46

Hú, busz még nem érdekelt ennyire.

Támogatóink


TV adások

 WTCC Szlovákia- Időmérő/Felvételről

 Eurosport 2
 2012, április 28. 18:30 - 19:00

 WTCC Szlovákia- Időmérő/Felvételről

 Eurosport
 2012, április 29. 08:30 - 08:45

 WTCC Szlovákia- Warm up/Élő

 Eurosport
 2012, április 29. 08:45 - 09:15

 WTCC Szlovákia - 1. futam

 Eurosport
 2012, április 29. 14:00 - 15:00

Közösségi oldalak



Ti írtátok

Imije Orsos
6:15kor indulunk holnap Bpről, ha valaki csatlakozna hozzánk, akkor jelezzen majd.Akár indulhat a "Michelisz konvoj is"...:D
sbstnhungarian.blogspot.com
https://www.facebook.com/video/video.php?v=326179660785936&ref=notif¬if_t=video_processed Aki lemaradt volna Fábry műsoráról, az itt megnézheti!
Liska Sándor
Go Michelisz&Wéber Go Zengő team!!!!!ügyesek legyetek.veletek vagyunk ;))
Béla Ismeretlen
Sziasztok! Arról édeklődnék, tudtok-e valamit a salzburgi futam jegyelővételéről. A ring honlapján néztem, de semmi használhatót nem találtam.
Zengő Motorsport
A csapat már kint, egyik pilótánk már elindult, a másik csak holnap megy...Kint éjszaka nagyon hideg volt ezért a fufókákat beizzítjuk.
Ssp Pizzéria
Nem tudom, hogy hova tud az SSP még fejlődni, de az biztos, hogy a kínálatban szerepel már !DIÉTÁS! pizza 30cm-es méretben!(alacsony szénhidrát tartalmú egyedi liszt és csökkentett zsírtartalmú zsiradék felhasználásával) és gluténmentes is! SSP csak nektek!
János István Gyarmati
Ma este lesz Norbi a Fábry Show-ban?
Norbert Szabó
http://bono92.blog.hu/2012/05/17/michelisz_a_legnagyobb_kiraly Írtam a saját blogomon egy bejegyzést Norbi győzelméről! :)
Michelisz a legnagyobb király
Bátorkodtam ezt a címet adni ennek a blogbejegyzésnek, és azon gondolkodom, hogy teljes mértékben megállja a helyét. Ugyanis az FIA WTCC hivatalos Facebook oldalán folyamatosan
Zengő Motorsport
Amit érdemes megnézni a TV-ben/ Broadcasting: - csütörtökön: 21:30 m1 Fábry - szombaton: Időmérő/Q1, 2: LIVE Eurosport 2 15:45 – 16:30 - vasárnap: Időmérő/Q1, 2: DELAYED Eurosport 08:30 – 08:45 - Warm Up LIVE Eurosport 08.45 – 09:15 - Race 1 LIVE Eurosport 13:00 – 14:00 - Race 2 LIVE Eurosport 14:00 – 15:15
F1 Csatorna
Újabb videó, még így az osztrák hétvége előtt! :) Michelisz Norbert, Zengő Motorsport
M-Csatorna-TV #18: Magyar siker a WTCC hungaroringi futamán - F1 Csatorna
Gábor Wéber
Na, mi került ma elő?!
Zengő Motorsport

Michelisz pontokat remél Ausztriától
Budapest, 2012. május 14.: Féltávhoz, azaz a hatodik fordulójához érkezett a WTCC sorozat, amelyre a szomszédos Ausztriában, a Salzburgringen kerül sor. A Zengő Motorsport két héttel a magyarországi futamgyőzelem ut&aa...
Zengő Motorsport
2012. május 17., csütörtök, 21:30 m1 Fábry Sándor vendége lesz Michelisz Norbert. Szerintünk jó adás lesz, mi már láttuk :)
Erik Strenger
Te egy remek autoversenyzo vagy de az autod se tokeletes.
Zengő Motorsport
Mit gondoltok, hol készült ez a kép?
Zengő Motorsport
Van kedvetek játszani?
Gábor Wéber
Újabb kérdés a dedikált versenygumikért a DOTZ játékában, ezúttal már a volán mögül nézve!
Simon István
Megjelent az autóMAGAZIN júniusi száma, benne a WTCC hungaroringi versenyeinek tudósítása, Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport szemszögéből. Keressétek az újságárusoknál!
Csaba Bánki
Ha egy hetes késéssel is, de szeretném ezzel a kis videóval megköszönni a Hungaroringi versenyeket. Gratulálok, és további sok sikert kívánok az egész csapatnak!
Erik Strenger
remelem a tovabbi futamokon te is ott lehetsz michelisz norbival az elen
Erik Strenger
te vagy a kedvencem
Erik Strenger
hogyan kerultel be az autoversenyzesbe?
Ariel Hartung
http://www.castroledgerankings.com/driver/gabor-weber :)
Gábor Wéber
Gábor Wéber
Gábor Nagy
Reggeli Morning Show-t remélem hallgattad! Végre valaki "hallható" is rámutatott: Mezei Dani még mindig nem az igazi. Sosem szerettem, de a mostani új F1 korszakára sem lett jobb semmivel. Miért nem a Robival vezetitek a közvetítést? Az ideális páros lenne! Tudom, hivatalból nem helyeselhetsz, szóval neked kitartást és sok sikert a TV-nél és a WTCC-ben is!
Gábor Wéber
http://www.youtube.com/watch?v=dyz5wvCcrqo Kedvcsináló a hétvégéhez.
Zengő Motorsport
Michelisz, Wéber, Kőváry - MTV MNASZ autós magazin....
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/05/12/17/MNASZ_autos_magazin_2012_majus_11_.aspx/Embed
var IE = /*@cc_on!@*/false; var IE6 = (IE && (navigator['appVersion'].indexOf('MSIE 6') > 0)) ? true : false; function getSilverlightVersion() { { var version = 'NoSilverlight'; var container = null; try { ...
Lech Wrzesniewski
Szia Gábor! A kérdésem a gumikkal kapcsolatos: A Bahrein-i verseny alatt beszéltél arról hogy egyre inkább felértékelődik a gumik szerepe, belértve az időmérőt is. De vajon nem estek-e a szabályalkotók, és a Pirelli a ló másik oldalára? Mert tény hogy remek az idei szezon ( talán a 2003mas volt ennyire jo ), de nem mùlik e tul sokminden a gumikon? Én azt gondolom, pusztán technikai alapon nézve nem lenne ekkora szórás. Nem azt mondom, hogy hozzák vissza a régi, Bridgestone felépítésű gumikat, de ez mégiscsak technikai sport, és ez a része egyre inkább háttérbe szorul (szerintem) Neked, mint vérbeli versenyzőnek mi a véleményed? Üdv!
Pappert Krisztián
http://www.origo.hu/auto/20120512-michelisz-norbert-interju.html
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az éllovasokkal. A második világbajnoki futamgyőzelmét hazai pályán begyűjtő Michelisz Norbert még most sem érti, hogy miért szeretik...
Gábor Wéber
A Williams boxában valószínűleg KERS robbanás történt, elég komoly a helyzet, folyik a mentés.
Gábor Wéber
Maldonado kemény feladat előtt áll, miközben az üldözői sem tudjak, hogy mire képes pontosan a Williams hosszabb távon. Egy dolog biztos: Barcelona nem az a pálya, ahol közvetlen közelről lehet autózni a másik mögött anélkül, hogy az első gumik ezt ne vennék zokon. Ilyen szempontból talán a Vettel, Schumacher, Kobayashi trió van a legjobb helyzetben, ha bevállalják a kemény keveréken rajtolást. Azt hiszem egy újabb klasszikus következik:)
Gellért Major
Gábor, ezen az alapon Nico Rosbergenk nem kellett volna elvenni a futamgyőzelmét Kínában? Vagy a Bahreini Nagydíj végén leállt 2 autó (pontosan nem emlékszem hogy kik voltak azok) eredményét törölni? De vannak ezeknél emlékezetesebb esetek, a tavalyi nürburgringi futamon Alonso taxizása például. Azokat miért nézte el az FIA?
Tóth István
Ismét ott voltunk a Zengő Motorsport Hungaroringi sikerén, sajnos csak 5 perces anyagra kaptunk engedélyt, ám emlékezetünkben elraktározzuk ezt az egész csodálatos napot ! Gratulálunk az egész csapatnak !
Barczy Horvath
Gábor, miért van az, hogy Karthikeyan előrébb indul, mint Hamilton...? Szerintem közröhej az, amit az FIA csinál. Azt olvastam, hogy a HRT "biztonsági okokból" nem küldte pályára Naraint, aki 8,5 másodpercet kapott a Q1-ben. Erre aztán beengedték. Hamilton pedig, aki a hétvége legjobb idejét futotta meg (hozzá képest közel 10 mp-vel van lemaradva!), mögüle fog rajtolni. Hogy van ez?! Az lenne biztonsági óvintézkedés, ha a teljes HRT alakulat repülőre sem szállhatna. Röhej. Elsősorban itt a 107%-os szabállyal van gondom. Két éve van, és talán egyetlen alkalommal, amikor páran kívül estek rajta, tartották be. Máskor kidumálták magukat. Nincsenek képen, üzemanyagot és gumit zabálnak, pénzt ölnek a fejlesztésekbe (vagy legalábbis év elején jó sokat fizetnek az új kocsiért) - hát komolyan, ha ennyire zölddé akarják tenni az F1-et, miért nem ezeket szelektálják? Másodsorban pedig ez a Hamilton-ügy. 1,3 liter üzemanyag kell a stewardoknak a vizsgálathoz, ha jól tudom, ennyi maradt Hamilton kocsijában. Miért nem elég ez nekik? Persze, elvileg éppen tavalyelőtt Montreal óta van a szabály, pont Lewis miatt, hogy vissza kell menni a bokszba, de kérem. Szerintem nevetséges dolog ezért valakit diszkvalifikálni - pláne úgy, hogy egy olyan autó mögül indul, akinek a szabályok szerint sem kéne a rajtrácson lennie!
Gábor Wéber
http://www.autosport.com/news/report.php/id/99564 Hamiltont diszkvalifikálták!
F1 news: Hamilton loses Spanish GP pole position
Lewis Hamilton has lost pole position for the Spanish Grand Prix after stewards deemed he did not have enough fuel onboard.
Gábor Wéber
http://www.autosport.com/news/report.php/id/99562 Ahogy már adásban is mondtam, nem biztos, hogy megmarad Hamilton rajtelsősége, mert valóban kevesebb üzemanyaga maradhatott az előírtnál.
F1 news: Hamilton's Spanish Grand Prix pole position hanging in the balance
McLaren team principal Martin Whitmarsh has all but admitted that Lewis Hamilton's pole position for the Spanish Grand Prix hangs in the balance, ahead of a stewards' meeting to discuss the circumstances that forced the British driver to stop on track after his qualifying lap.
András Tamás Arató
Ted Kravitz twitteréről: Hamilton’s car had 1.3 litres of fuel remaining in tank after he stopped. You need 1lt for FIA sample and approx 2lt for in lap.
Gábor Wéber
Akit érdekel egy általunk dedikált Yokohama versenygumi, az nézzen át a DOTZ oldalára, és játsszon!
Zsolt Sogor
Ez már a második futam rajta. Csak négy napra jöttünk haza, de érdemes volt kimenni a Ringre. Nagyon jó hangulatot csináltatok, Norbi pedig fantasztikusat ment.
Zsolt Sogor
Gabi ugrani készül! Jól mentél, csak néha van egy kis kavarodás, Te is tudod, itt a szerencsének is van beleszólása a dolgokba. Gratula! :)
Apple Grimes
Kedves Gábor! Nem lehetne esetleg megoldani, hogy egy az egyben te közvetítsd az időmérőket és versenyeket? :-) Szerény véleményem szerint kommentátortársad czollneri mélységekben járkál, így az élvezhető közvetítésekre vajmi kevés esély van. 8) Ezt pedig igencsak fájlalom. 8)
Attila Takács
Sziasztok!MA német RTL-en 13:20 WTCC összefoglaló!
Csorba Márk
Ha a csapatnak Simsonja lenne :) (Még pár kép: http://img201.imageshack.us/img201/4512/fnykp0590out.jpg http://img525.imageshack.us/img525/549/fnykp0586out.jpg http://img821.imageshack.us/img821/107/fnykp0584out.jpg)
Hunor Szabó
Szia Gabi. Érdeklődnék hogy esetleg hol tudnák beszerezni Zengő motorsportos autós (autóra) matricákat. Köszönöm, és hajrá Zengő Motorsport!
Tibor Beda
Rajtra várva
Botond Muri
18. szülinapi torta a barátnőmtől! :D
Horváth Tamás
Nagyon jó válogatás, két fotóm is bekerült (na nem ezért jó :)) a többi kép zseniális :) (sferrari) http://indafotobig.blog.hu/2012/05/08/wtcc_futam_a_hungaroringen?utm_source=index
WTCC futam a Hungaroringen
Michelisz Norbi megnyerte a Zengőnek a második futamot, lássuk a képeket a hétvégi túraautó-bajnokságról: Tom01: Nissan 370Z GT Edition livanova: Muller Tomasz100 fotója Tom01: BMW 320TC E90 tizenötös: WG1 ...